Hirdetés

SMART 2016: már nem csak a Szilícium-völgyben robbanthat a startup



|

Európában is egyre több feltétel adott a virágzó innovációs piachoz.

Hirdetés

Bár Amerika még több szempontból Európa előtt jár a technológiai újítások és a startup kultúra terén, ma már nem kell a Szilícium-völgybe költözni a nemzetközi sikerhez. Ez volt a legfontosabb konklúziója a SMART 2016 okostechnológiai- és startup konferenciának, mely a Telekom rangos nemzetközi innovációs versenyének és kiállításának is otthont adott.


Hirdetés


2016. május 23-án Budapestre szegezte figyelmét az európai startup világ. A SMART 2016 konferencia keretében ugyanis közel két tucat európai startup mutatkozott be és mérkőzött meg egymással a Telekom Innovációs Versenyén és Expóján. Az eseményen emellett 4 teremben közel 100 előadás járta körbe az okostechnológia aktualitásait.


Ipar 4.0, big data és dolgok internete

Négy kategóriában (kommunikáció, ipar 4.0, big data, dolgok internete) érkeztek nevezések a Telekom Innovációs Versenyére, melyet idén harmadik alkalommal rendeztek meg. Berlin és Krakkó után ebben az évben Budapest és a SMART 2016 konferencia adott otthont a verseny döntőjének, melyen a tíz legjobbnak ítélt csapat vett részt. A fináléba két magyar startup, a bármilyen adatbázisból interaktív és személyes reklámvideókat készítő PersonalVideo és az apróhirdetéseket nyelvfüggetlenül big data alapon kategorizáló Slamby is bejutott.


Nem menő másolni a Szilícium-völgyet

A SMART 2016 konferenciát Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója nyitotta meg, de olyan neves szakemberek is előadást tartottak, mint Somlai-Fischer Ádám, a Prezi társalapítója, vagy Patrick Cowden coach, a Beyond Leadership vezetője, aki számos nemzetközi multinacionális cégnek (pl. a DELL, a HP, a HITACHI vagy a Coca-Cola), adott már vezetői tanácsokat.


A rendezvény egyik izgalmas panelbeszélgetése a startupok nemzetközi piacra lépési lehetőségeit vizsgálta. Az eszmecsere legfontosabb következtetése az volt, hogy ma már Európából is elérhet világsikert egy startup, és a Szilícium-völgyet másolni nem menő, hanem inkább ciki. Magyarország kapcsán pedig nagy kérdés, hogy hogyan tudjuk aktiválni azt a meglévő szellemi tőkét, ami az anyagi tőkét is vonzza majd.


Mindent behálóz az okostechnológia

A SMART 2016 keretében számtalan hazai- és nemzetközi okostechnológiai megoldás mutatkozott be. Az e-health (digitalizáció az egészségügyben) kiemelt téma volt: a résztvevők megismerhették többek között a Microsoft projektjét, vagy a kórházi fertőzések megelőzésére megoldást kínáló HandInScan eszközét, illetve a Szegedi Tudományegyetem korai Alzheimer-kór diagnosztikában alkalmazható beszédfelismerő fejlesztését. A másik fénysebességgel fejlődő okostechnológiai terület a digitális bankolás, ilyen projektet mutatott be a Mysis, mely a viselhető eszközökre fejlesztett ki banki rendszert. Illetve arról is szó esett, hogy idén már több mint 10 ezer fintech startup van a világpiacon, amelyek szexi termékeikkel teljesen át akarják alakítani a pénzügyi szolgáltatások piacát, valahogy úgy, ahogy az Amazon tette a kereskedelem, a Google a hirdetési piac, vagy a Skype a távközlés területén.


A konferencián a fentiek mellett kiemelt fókuszt kaptak az agrárinnovációs fejlesztések, az okosotthon, okosváros és intelligens közlekedési megoldások is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.