Hirdetés

2015: ezekre a technológiákra idén már kevés az esély



|

Ismételten erős felhozatallal kezdték az évet az IT cégek, de azért mi össze tudtunk szedni néhány olyan dolgot, ami nem készül el idén vagy még be sem mutatták.

Hirdetés

Több olyan bejelentés is esett az idei CES-en, amelytől mi is nagyon izgatottak lettünk – tényleg valami új, sokkal jobb, igazán bámulatos termék vagy technológia tűnt fel, de a végén azért csak maradt néhány olyan dolog, amelyeket nem kaptunk meg, pedig nagyon örülnénk neki, és olyan is megesett, hogy bemutattak valami igazán jót és újat, de a megjelenési dátumnál és az árnál már ködösítettek a gyártók. Összeszedtünk öt olyan termékkategóriát és szolgáltatást, ahol már érik az áttörés, de nem nagyon hiszünk abban, hogy idén valamelyik is megtörténik. Ne legyen igazunk

 

Hirdetés

Szemüvegek

A Google Glass már réges-régen elkészült, de csak nem akar hétköznapivá válni. Azóta más cégek is bemutattak működő prototípust, készült már okosszemüveg munkakörnyezetbe is (raktárazás, logisztika), de egyfelől a technológia még nem kifejlett, másfelől pedig a felhasználók hangos tábora meglehetősen ellenzi az ilyesfajta eszközöket, arról nem is beszélve, hogy drága szemüvegekről van szó. Reméljük, ez nem töri le a fejlesztők kedvét és nem temetik el ezt a termékkategóriát. A sokkal inkább játékra, 3D tervezésre készülő VR sisakok világában jelenleg megmozdulni látszik valami az Ocolus Rifttel és a nyílt forráskódú Razer OSVR-rel – reméljük, ez magával húzza a többi, hasonló területet is.

 

 

Elkészül a vállalható okosóra

A CES az okos dolgokról szólt, láttunk is sok-sok érdekeset, sőt, olyan órát is, amelyet azonnal elfogadnánk. Ugyanakkor ezek az eszközök még mindig kompromisszumosak, mert vagy buták, vagy óriásiak és kényelmetlenek, arról nem is beszélve, hogy mindegyiket nehézkes irányítani és nagyon drágák is. Az újabb fejlesztések között már olyat is láttunk, hogy okosórát álcáztak hagyományos, analóg órának vagy éppen egyedi oprendszert és irányítást terveztek, de valahogy úgy érezzük, idén nem készül el a tökéletes okosóra, ahol nincs szó kompromisszumokról és kényelmetlenségről. Nem kétséges, hogy az Apple órája kasszasiker lesz, de mérföldekre lesz a tökéletestől.

 

 

 

A Bitcoin hétköznapivá válik

Sok előnye van a Bitcoinnak ha beletanulunk, nem nehéz a használata sem, sőt, egyre több helyen elfogadják, de mindezek ellenére nem 2015 lesz az az év, amikor hétköznapivá válik az egyedi, virtuális pénznem és mindenki áttér ennek használatára. Előnyeiről és használatáról nehéz meggyőzni az átlagembert, ráadásul a hackerek is imádják és ahonnan lehet, lopják a Bitcoint.         

 

 

                                                                                 

Akkumulátor-forradalom

Van itt olyan, aki emlékszik még a mobiltelefonokra? Nem az okostelefonokra, hanem a butatelefonokra, amelyeket kb. 1-2 hetente kellett tölteni, de olyan is volt, amelyet elég volt kb. 4 hetente újratölteni – pár óra alatt. Noha megértem, hogy mennyivel több munkája van egy mai okostelefonnak és cserébe mennyivel többet is nyújt, szeretném, ha következő mobilom, sőt, bármilyen hordozható eszközöm akár hetekig bírná egy feltöltéssel. Ígéretes próbálkozásokat, prototípusokat már láthattunk, de a végleges termékekre, megoldásokra még jó darabig várnunk kell.

 

 

Az IoT forradalma

Az Internet of Things izgalmas, bámulatos és egyben félelmetes terület, amibe minden gyártó szeretne beszállni, a felhasználók is érdeklődnek iránta, de mindenki tart tőle. A lényeg, hogy a biciklipedáltól a hűtőszekrényen át a mérlegünkig minden kapcsolódik az internetre és ott egymáshoz is. A temérdek adatból, amelyet ezek az eszközök megfigyelnek, lemérnek, statisztika készül, és ezek alapján életünk könnyebbé válik, kényelmesebbek és intelligensebbek lehetnek a minket körülvevő tárgyak és szolgáltatások. Mindemellett nem szabad elfelejtenünk, hogy ezek az adatok a felhőben tárolódnak és elég egy kis hiba vagy feltört szerver, már nem csak levelezésünk, vagy telefonszámaink kerülnek rossz kezekbe, hanem egészségi állapotunk, otthonunk összes eszköze és nagyjából minden, amit a miniatűr eszközök megfigyeltek rólunk. Éppen ezért amíg ezeket a biztonsági kérdéseket nem tisztázzák a gyártók és nem készülnek valóban hasznos, kompromisszummentes eszközök, addig az IoT sem kezdi meg világkörüli hódító útját.

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.