Hirdetés

A 3DS menti meg a Nintendo-t



|

A kis térhatású Nintendo 3DS kézikonzol teszi a Nintendo-t nagyobbá.

Hirdetés

A szökőár és az tájföldi árvíz rendesen betett több japán vállalatnak is (gondoljunk például a Sony-ra) és a következő évek a válság és a katasztrófák hatásainak menedzselésével telhetnek. Ugyanakkor ne legyünk már olyan élhetetlenül komolyak és valljuk be, csak azért nyitottuk meg ezt a hírt, mert ifjúkorunk játékkonzolának neve szép emlékeket ébresztett bennünk.

 

 

Úgy tűnik, hogy a Nintendo név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez és unokáink is fogják látni, mégpedig 3D-ben. Mi még a tévére kötve nyűttük a Mortal Kombatot vagy még inkább a Super Mario-t, a gyerekek már kézből játszanak a 3D-s mobil konzollal, de azt mindannyian valljuk Super Mario után, hogy ami nem öl meg, az kisebbé tesz. (Egyébként ez történt a Nintendo céggel is, az utóbbi években, a Wii sikereinek leülésével kisebb és veszteségesebb lett.) Most fordulat látszik beállni a régi játékgyáros eladásaiban, a Nintendo 3DS jön föl és ha így folytatódik, Super Mario fejlesztője visszanyeri eredeti méretét, vagy legalábbis egyenlegét. Részletek testvérlapunk, a kiváló GameStar cikkében.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.