Hirdetés

A kézikonzolokkal együtt bukik a Nintendo?



|

Az Android és az iOS telefonok térnyerése miatt visszaesett a Sony és a Nintendo konzolos játékai iránti kereslet. Utóbbi cég komoly bajban van - ég Mario alatt a talaj.

Hirdetés

A mobil, más néven hordozható játékok piacát néhány évvel ezelőtt még a Sony PSP és a Nintendo DS uralta. Az Egyesült Államokban 2009-ben a Flurry Analytics elemzése szerint az összes forgalom 81 százalékából még ezen két cég részesedett, míg az iOS és az Android eszközök csak a piac 19 százalékát tudhatták magukénak.

 

 

 

 

Azóta nagyot fordult a világ, hiszen 2010-ben a két mobilplatform részaránya 34 százalékra nőtt, ráadásul a kutatóintézet előrejelzése szerint idén év végére már az okostelefon rendszerek lehetnek a meghatározóak a piac e szegmensében is. Mindeközben a Nintendo DS csak a forgalom 36 százalékát, a PSP pedig mindössze 6 százalékát tudhatja maga mögött, azaz úgy tűnik, hogy az okostelefonok térnyerése végzetes lehet a klasszikus kézikonzolok számára.

Még úgy is, hogy a hordozható játékok piaca egyébként majdhogynem évről-évre nő. A Flurry adatai szerint a 2009-ben még 2,7 milliárdos dolláros forgalom - a 2010-es recesszió után (2,5 milliárd dollár) - idén 3,3 milliárd dolláron tetőzhet. "A legmegdöbbentőbb trend, hogy az iOS és az Android játékok két év alatt megtriplázták a részesedésüket" - írja Peter Farago, az elemzőcég szakértője blogjában. "Eközben a korábbi domináns játékos, a Nintendo már csak a piac egyharmadával rendelkezik, miközben 2009-ben még a kétharmadát uralta" - tette hozzá később.

 

 

 

 

Farago szerint a drasztikus változás az üzleti modellekben keresendő. A kézikonzoloknál a fogyasztónak meg kell vásárolnia a körülbelül 200 dolláros hardvert, amelyre nagyjából 40 dollárért vehet játékokat. Ezzel szemben ott vannak az egyre erősebb hardverrel rendelkező okostelefonok, amelyekre már 1 dollárért is lehet minőségi játékokat venni, s ekkor a sok ingyenes szoftverrel még nem is számoltunk.

 

Nokiás levél kell?

A Nintendo erőteljesen megérzi a változásokat, mivel a cég 1981 óta elsőként zárta negatív eredménnyel a pénzügyi negyedévét. A Wii konzolok pangásával együtt a japán cég vergődik, még ha olyan értékes szellemi tulajdonok is vannak a birtokában, mint a Mario testvérek, és a jen dollár árfolyamának a változása is a malmukra hajtja a vizet. Ráadásul elképzelhető az is, hogy hamarosan a Google és az Apple is komoly riválist állít majd a Wii-vel szembe, így a vállalat helyzete összességében meglehetősen nehéz.

 

 



"A legutóbbi értékelésünkben, amely a 2009-es és 2010-es játékok forgalmát hasonlított össze, már úgy fogalmaztunk, hogy Mario már egy égő platformon áll" - írta Farago, utalva Stephen Elop levelére. "A 2011-es összegek ehhez még hozzáadódnak, és úgy tűnik, hogy a pokoli tűz egyre magasabbra csap, és a Nintendo hamarosan egy Nokiánál tapasztalt döntésre kényszerül: vagy marad az égő platformon, vagy leugrik róla."

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.