Hirdetés

A legjobb fél terabájtos merevlemezek



|

Minden bizonnyal hamarosan beköszönt az egy terabájtos merevlemezek kora, de már az 500 gigabájtos egységek fajlagos költsége is elérte az elfogadható lélektani határt

Hirdetés

A Seagate felvásárolta a merevlemez-piac egyik meghatározó szereplőjét, a Maxtort, így már csak négy gyártó maradt versenyben, melyek képesek tartani – vagy éppen diktálni – a fejlődés ütemét. Az utóbbi két-három évben a háttértárak kapacitásának növekedése mintha lelassult volna - elsősorban technológiai okok miatt -, de úgy tűnik, mára stabilizálódott a helyzet. Az 500 gigabájtos egységek tavalyi megjelenése fizikailag és lélektanilag egyaránt áttörést jelentett, mert míg korábban az egymást követő modellek kapacitásbeli különbsége mindössze 40-50 gigabájt volt, ma már láthatólag sokkal nagyobb léptékben bővül a tárterület – jellemzően 250 gigabájttal. Hála a gyors fejlődésnek, a terabájt már csak egy viszonylag kis ugrás volt az 500 gigabájthoz képest.

 

 

hddinside_k.jpg

 

Mint a bevezetőben említettük, minden gyártónak van már fél terabájtos merevlemeze, ezért ezek itthon is könnyebben beszerezhetők, szemben a szárnyaikat még éppen csak bontogató egy terabájtosakkal, amelyekkel egyelőre csak a Hitachi és Seagate készült el. Érdemes megfigyelni, hogy ár szempontjából elég nagy a szórás az egyes gyártók termékei között. Míg a Samsung és a Western Digital tárolói az olcsóbb kategóriát képviselik, a Seagate és a Hitachi modelljei egy picivel többet kóstálnak. A Seagate esetében a magasabb ár érthető, hiszen az új Barracuda 7200.10 család már a merőleges adatrögzítési eljárást (PMR) alkalmazza, amely a hagyományos technikával szemben számos előnyt nyújt, és hosszabb távon is megoldást jelent azokra a problémákra, amelyek eddig hátráltatták a merevlemezek kapacitásának további növekedését.

 

Fordulatszámban változást nem tapasztalhatunk, még mindig a percenkénti 7200-as érték a jellemző; az ennél nagyobb, 10-15 ezres fordulatszám továbbra is a Western Digital Raptor, illetve a szerverbe szánt merevlemezek privilégiuma. A gyorsítótár mérete minden tesztelt modellben 16 megabájt, bár várhatóan lesz ennél nagyobb is, mivel a Hitachi terabájtos merevlemezében már ennek kétszerese, összesen 32 megabájt találtható.

 

 

Mint említettük, a hagyományos elven működő merevlemezeknél alkalmazott szabványos fizikai méreteket betartva már nem lehetett biztonságos mértékben növelni a tárkapacitást, és ez valójában a mágneses rögzítés számlájára írható – hiszen a mágneses részecskék egymásra is hatással vannak.

 

Ennek kiküszöbölésével, illetve a merőleges adatrögzítés megvalósításával a nevesebb gyártók már több éve foglalkoznak. Amint azt az elnevezés is mutatja, a technológia lényege, hogy az adatbiteket a lemezfelületre merőleges irányban rögzíti, azaz a felület mágnesezése is ilyen irányban történik – szemben a jelenleg használt módszerrel, ahol a bitek egymás mellett helyezkednek el, és a mágnesezés hosszanti irányú. Ennek köszönhetően nagyobb adatsűrűség érhető el egyetlen merevlemeztányéron, azaz több adat tárolható rajta, mint az eddig gyártott elemeken. A nagyobb adatsűrűség precízebb fejpozicionálást igényel, éppen ezért az író/olvasó fejet közelebb kell helyezni az adattároló réteghez. Ez további kihívást jelent a gyártó számára, cserébe viszont nagyobb adatátviteli sebesség érhető el.

 

perpendicular_k.jpg

Fölül a hagyományos, alul pedig a merőleges adatrögzítési eljárás (nagyítható!)

 

Mindezek megvalósítása rengeteg pénzt, időt felemésztő kutatást és fejlesztést igényelt. Egyik legjobb példa – és ezzel egyetemben a technológia legnagyobb hátránya – a merőleges adatrögzítést alkalmazó merevlemezek elérési idejének csökkentése, amely kezdetben a többszöröse volt a hagyományos lemezekének.

 

Már úgy tűnt, hogy a gyártók lemondanak a merőleges adatrögzítés megvalósításáról, ám a Seagate – mint a PMR legnagyobb pártfogója és a tesztünkben szereplő egyetlen PMR-re épülő merevlemez gyártója – nem hagyta annyiban, és a jelek szerint a Hitachi is megtalálta a megoldás kulcsát. Bízzunk abban, hogy a Western Digital és a Samsung is előbb-utóbb csatlakozik a PMR-rendszerű merevlemezgyártók táborához.

 

 

A tesztmezőny tagjait az elérhető legfrissebb típusokból válogattuk össze, tehát ha vásárlásra adjuk a fejünket, jól nézzük meg a terméket, nehogy egy régebbi szériát sózzanak ránk (a tesztelt Hitachi éppen a régebbi szériából való).

 

hitachi_500g_k.jpg

Hitachi Deskstar E7K500

 

A vásárlás előtti választás egyébként sem ígérkezik könnyűnek, mivel az eredményeket és a gyári adatlapokat böngészve a tesztmezőnyt alkotó merevlemezek – néhány adatot kivéve (fogyasztás, zaj, elérési és hozzáférési idők) – semmiben sem különböznek egymástól. Egyedül a Seagate tűnik ki a sorból az előzőekben tárgyalt PMR-technológiával. Éppen ezért, az internetet böngészve nem fogjuk tudni eldönteni, hogy melyik a számunkra megfelelő választás, érdemes tehát inkább az itt látható teszteredményeket figyelembe venni. Vajon megéri a többletkiadást a Hitachi és a Seagate modellje a Samsung és a Western Digital merevlemezekhez képest?

 

sea_k.jpg

Seagate Barracuda 7200.10

 

Tesztünkben első körben a sokak által ismert és használt HD Tach 3.0-val vizsgáltuk a merevlemez átlagos olvasási teljesítményét, véletlen elérési idejét, továbbá a merevlemez-alrendszer teljesítményét. A folytatásban a multifunkcionálisnak titulált PC Mark05 tesztprogramban található, merevlemez-teljesítmény mérésére alkalmas szkripteket hívtuk segítségül, amelyek valós felhasználási körülményeket szimulálva adnak megbízható eredményeket. Legvégül egy vegyes állományokból (tömörített filmek, DVD-képfájlok, darabolt RAR-állományok, MP3 zenei állományok, JPG-képek, dokumentumok) álló 86 gigabájtos állománycsomagot másoltunk a merevlemezekre, és mértük az ehhez szükséges időt.

 

samsung_500g_k.jpg

Samsung SpinPoint T166

 

A merevlemezek hőmérsékletét hűtés nélkül, házon kívül mértük az Everest S.M.A.R.T-értékekből kiolvasva – tapasztalatok szerint már elég megbízható eredményt ad, a hibahatár maximum két-három Celsius-fok körül alakul.

 

wd_500g_k.jpg

Western Digital WD5000KS

 

Sokkal nehezebb a merevlemez által keltett zaj mérése, hiszen reális eredményt csak akkor kaphatnánk, ha a mérésre abszolút néma környezetet, például egy süketszobát tudnánk biztosítani. Ezért inkább teljesen szubjektíven a fülünkre hagyatkoztunk, és házba szerelve vizsgáltuk meg a motor- és fejmozgás által keltett zajokat, illetve a meghajtók keltette rezgéseket.

 

 

PC Mark05:

hdd_pcmark05_1.png

Nagyítható!

 

 

Átlagos olvasási sebesség:

hdd_av_read.png

 

Merevlemez alrendszer sebesség:

hdd_av_burst.png

 

Fájl másolás (86 gigabájt):

hdd_copy.png

 

Véletlen elérési idő:

hdd_random_acc.png

 

 

Merevlemez hőmérséklet:

hdd_homerseklet.png

 

 

Processzor terhelés:

hdd_proc.png

 

 

 

 

Az eredményekből világosan látszik, hogy a drágább nem mindig jobb. A két legolcsóbb merevlemez teljesített a legjobban, ráadásul a döntést megnehezíti, hogy a Western Digital és a Samsung terméke szinte fej fej mellett haladt, csupán a valós felhasználást leginkább tükröző fájlmásolásnál tudott meglépni a SpinPoint T166.

 

A Hitachi volt a leglassabb a vizsgált mezőnyben, de mentségére szóljon, hogy az E7K500 nem a legújabb típus. Ezt bizonyítja az a tény, hogy ebben a termékben 5 tányér és 10 fej szükséges az 500 gigabájt eléréséhez, míg az újabb T7K500-ban e két szám 3, illetve 6. Tehát a tesztelt Hitachi E7K500 100 gigabájtos tányérokat alkalmaz, ezzel szemben a többiben 125 vagy 166 gigabájtosak dolgoznak, amelyek gyorsabb átvitelt tesznek lehetővé.

 

A Seagate Barracuda 7200.10 esetében nem számítottunk nagy csodára, ezért nem is ért minket csalódás. Ahogyan látható, a PMR-technológia remekül működik, annak ellenére, hogy még egy hajszállal lassabb a vártnál. Azzal azonban mindenképpen tisztában kell lennünk, hogy a Seagate modelljében testet öltött PMR-eljárásé a jövő még abban az esetben is, ha egy kicsit fel kell áldoznunk a sebességből a tárkapacitás oltárán – bár valószínűleg a PMR-átvitel sebessége nem reked meg ezen a szinten. Annak ellenére, hogy a Seagate Barracuda kiváló merevlemez, az 500 gigabájtosok mezőnyében nem éri meg a pluszkiadást, feltéve, hogy nincs más választási lehetőségünk.

 

Méréseink eredményét figyelembe véve ár/teljesítmény arányban az ajánlott Western Digital Caviar SE16 WD5000KS és a tesztgyőztes Samsung SpinPoint T166 HD501LJ magasan veri a mezőnyt, ráadásul mindkét típus rendkívül csöndes és hűvös -- így bátran ajánljuk ezeket megvételre.

 

samsungspinpoint_k.jpg
westerndigital__1_k.jpg
hdd_final_chart.png
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.