Hirdetés

A PlayStation 4 megint lenyomta az Xbox One-t



|

Zsinórban negyedik hónapja népszerűbb a Sony konzolja az Xbox One-nál.

Hirdetés

Az NPD Group eladási adatai alapján a Sony PlayStation 4 konzolja zsinórban negyedik hónapja előzi meg az eladásokat tekintve a Microsoft által készített Xbox One-t. Éves összehasonlításban ráadásul 120 százalékkal több gép fogyott áprilisban, mint tavaly. A PS4 és az Xbox One több mint megduplázták a PS3 és az Xbox 360 első féléves számait, amivel a piac jelenleg 192,6 milliós darabszámon áll. 

Hirdetés

Miközben a Sony már április elején túljutott az első 7 millión, addig a Microsoft még csak 5 milliónál tart, azok is a kereskedőknek lettek eladva. Áprilisban a Microsoft szerint 110 000 Xbox One és 76 000 Xbox 360 talált gazdára. A redmondiak vélhetően azzal szeretnének visszavágni, hogy immáron Kinect nélkül is árulják a konzoljukat

Furcsa módon a szoftveres eladások visszaestek 10 százalékkal, 240,8 millió dollárra. Ezt a szakértők azzal magyarázzák, hogy most nem jelentek meg nagyobb nevek. Ebben a kategóriában ezúttal jobban ment a Microsoftnak, azt pedig, hogy melyek voltak április legnépszerűbb játékai, itt követhetjük: 

1. Titanfall
2. Call Of Duty: Ghosts
3. NBA 2K14
4. Minecraft
5. LEGO The Hobbit
6. The LEGO Movie Videogame
7. Lego Marvel Super Heroes
8. The Amazing Spider-Man 2
9. Grand Theft Auto V
10. Assassin’s Creed IV: Black Flag

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.