Hirdetés

A Windows 8-tól várja a csodát a PC-ipar



|

A Windows 8 megjelenését már a gyártók is nagyon várják, és az új OS-től remélik az eladások fellendülését.

Hirdetés

2011. negyedik negyedévében 16 százalékkal estek a PC-eladások Nyugat-Európában, és a helyzet az egész 2011-es évre vetítve sem jobb, ugyanis az 58,5 millió értékesített PC pont 16 százalékos visszaesést mutat éves szinten is. Egyes országokban a csökkenés mértéke a 30 százalékot is elérte. A gyártók most a Windows 8 megjelenésétől remélnek kisebbfajta csodát.

 

Ellentétben a PC-gyártókkal, az Apple a legtöbb nyugat-európai országban növelni tudta eladásait. A legnagyobb visszaesést Nyugat-Európában az Acernek kellett elkönyvelnie, 46,1 százalékos keresletcsökkenéssel. Az egyedüli kivétel a Lenovo volt, 13,9 százalékos növekedéssel, ugyanakkor a nagyobb gyártók közül ők számítanak a legkisebbnek, 6,4 százalékos piaci részesedéssel.

 

A gyártók a jelentős csökkenések ellenére nem hiszik, hogy a PC halott, vagy a végét járná. A kisebbfajta csodát pedig a Microsoft új operációs rendszerétől, a Windows 8-tól várják. A Windows 8 érkezte mellett az ultrabookokba is nagy reményeket fektetnek a nevesebb gyártók.

 

Képforrás: PCBeta

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.