Hirdetés

Atommá válik a Pentium és Celeron



|

A vállalat újabb szegmensben vezeti be a Bay Trail családját.

Hirdetés

Nagyjából 5 évvel ezelőtti bevezetésekor az alacsony fogyasztású és teljesítményű Intel Atom neve egybeforrt a netbookokkal, ám a készülékkategória lassú kimúlásával, továbbá a lapkatervező cég stratégiaváltásával lassan megtörik az asszociáció, egyre inkább okostelefonok villannak be a jelzés hallatán.


Az eddig piacra került Atom processzorok a mostanra fél évtizedes Bonnel mikroarchitektúrára épültek, ám az Intel tájékoztatása szerint az idei modellek már a vadiúj Silvermontot veszik alapul, tulajdonképpen az Atom márka története során ez az eddigi legjelentősebb technikai előrelépés. A Silvermonton belül több specializált fejlesztési ág alakult ki: a Bay Trail-t elsősorban táblagépekbe, az Avotont mikroszerverekbe, a Rangeley-t hálózati eszközökbe, míg a Merrifieldet okostelefonokba szánja a gyártó.


A kissé bonyolult helyzet tisztázása után az Intel most pénteken bejelentette, hogy a laptopokba és asztali számítógépekbe szánt, belépőkategóriás Celeron és Pentium processzorai – vagy legalábbis egy részük – a jövőben a fentebb említett Bay Trail architektúrára épülnek majd, az utóbbi évek gyakorlatától eltérően nem lebutított Intel Core iX egységek lesznek. További részletek egyelőre nem ismertek, vélhetően a kedden induló Computex után okosabbak leszünk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.