Hirdetés

Az HTC is kerek okosórát akar



|

A Motorola és az Apple után az HTC is valami lenyűgözőt akar.

Hirdetés

Az okosórák egyik legnagyobb jelenlegi problémája az, hogy egyszerűen nem elég szépek vagy stílusosak. Az első modell, ami az ágazatot jó irányba terelte, kétségkívül a Motorola Moto 360 volt. Később úgy tűnt a pletykák alapján, hogy az Apple is ebbe a sorba állna az iWatch-csal (csak még laposabb köntösben), most pedig az HTC is úgy tudni, kerek okosórát dobna piacra

Hirdetés

Az HTC One Wear természetesen a Google Android Wear rendszerére épülhet, és a TKTechNews szerint már augusztusban vagy szeptemberben meg is jelenhet. Szintén ígéretes, bár külsejét tekintve sokkal kevésbé vonzó az LG Android Wear-alapú órája, a Samsung viszont teljesen külön utakon jár a Galaxy Gearrel és a Gear 2-vel. Tizen OS ide vagy oda, egyelőre az ágazat egyeduraként működnek. 

Az okosórák egyre nagyobb őrületét tekintve az elemzők hatalmas növekedésekre számítanak. Tavaly 1,9 millió okosóra fogyott világszerte, az eladások viszont már az év elején 250 százalékkal emelkedtek. Jelenleg - 61 százalékkal - az Android az úr a piacon, de az Apple és a Microsoft közelgő termékei, valamint a Samsung Tizenje komoly borsot törhetnek a Google orra alá. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.