Hirdetés

Az Intel szerint az ultrabookok legyőzhetik a Macbook Airt



|

Ebben kulcsszerepet kaphat a Windows 8 és az érintőképernyők.

Hirdetés

Bár az ultrabookok piaca meglehetősen nehezen indul el, az Intel már most azon gondolkozik, hogy idővel a szupervékony notebookok legyőzik majd a riválisnak kikiáltott Macbook Airt.

 

Az Intel nagyon elkötelezett az ultrabookok támogatásában, és az összes partnerét az érintőképernyő használatára bátorítja. A santa clarai cég szerint már az idei évben erős érdeklődés mutatkozhat a kategória iránt. Természetesen ebben nagy segítséget várnak a Windows 8-tól.

 

 

Az új operációs rendszer többek között óriási fejlődést mutat az érintőkijelzők használata terén. Az Intel úgy érzi, hogy a Windows 8-cal olyan szoftvert és hardvert tudnak összeállítani egy vékony notebookban, amik nagyon jól illenek egymáshoz.

 

A santa clarai vállalat szerint az érintőkijelzők iránti igényt bár a tabletek indították, az ultrabookok emelik majd új lépcsőfokra; eközben pedig képesek lesznek legyőzni az Apple Macbook Airjét és iPadjét, azzal, hogy ugyanazt kínálják majd, de alacsonyabb áron, szélesebb programkínálattal.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.