Hirdetés

BIOS beállítások: 1. rész

|

Jelen cikkünkben szeretnénk egy kis segítséget nyújtani mindazok számára, akik ezidáig idegenkedtek a BIOS beállításoktól, vagy csak nem ismertek néhány beállítást, illetve annak funkcióját.

A BIOS mozaikszó, a Basic Input/Output System rövidítése, magyar fordításban alapvető ki- és bemeneti rendszerként szokták emlegetni. Lényegében egy rendszerprogram, amelynek a segítségével a programok szabványos módon tudnak kommunikálni a ki- és bemeneti eszközökön keresztül. BIOS-t nemcsak az alaplapon találunk, hanem a grafikus kártyán, a SCSI-, RAID- vagy SATA-vezérlőkártyákon -- mi azonban cikkünkben csak az alaplapival foglalkozunk, ugyanis a felhasználók zömének ennek a beállításával van a legtöbb gondja.

 

A rendszer alapja


Mint bevezetőnkben már említettük, a Windows és egyéb modern, ablakos operációs rendszerek megjelenésével a helyzet megváltozott, a BIOS ma már kisebb szerepet játszik. A perifériák windowsos meghajtóprogramjai gyakorlatilag teljes mértékben elvégzik a vezérlést, így ezzel már nem kell foglalkoznia.

Ebből kifolyólag a BIOS tevékenysége ma már csak két feladatkörre szorítkozik. Az egyik a számítógép indításához kapcsolódó beállítások és ellenőrzések elvégzése: a BIOS ekkor vizsgálja meg, hogy milyen eszközeink, milyen típusú processzorunk és mennyi memóriánk van, illetve beállítja ezek alap működési módját -- órajelek, feszültségértékek, protokollbeállítások stb. --, majd mindegyik hardverelemen elvégez egy rövid tesztet. Ezt a folyamatot egységesen POST-nak (Power On Self Test) hívjuk.
A BIOS másik fontos feladata az operációs rendszer behúzójának, a merevlemez Master Boot Recordjának betöltése a memóriába, majd a vezérlés átadása erre a kódrészletre. A merevlemezről -- eleinte még BIOS-funkciókkal -- behúzott kód, az operációs rendszer betöltője hamarosan teljesen átveszi a az irányítást, saját meghajtóprogramjaira váltva már a BIOS nélkül fut tovább.


Maga a BIOS-kód 16 bites, így nem csoda, hogy a korszerű operációs rendszerek munkájuk során nem tudják használni. Gyakran hallhatunk manapság a BIOS „leváltásáról”. Ez nem lenne más, mint a régi BIOS-funkciók 32/64 bitesre való átírása. Az ötlet nagyon hasznos lenne, de szabványosítás híján egyelőre a jövő zenéje.

 

A BIOS fizikailag egy elektromos úton programozható ROM- (EEPROM) chip, amelynek manapság továbbfejlesztett flashtárolós változatát alkalmazzák. Ez elektromos úton törölhető, írható, frissíthető, és a beleírt program nem vész el a tápellátás hiányában. A BIOS-ban elvégzett beállításokat nem az imént említett ROM, hanem egy RAM tárolja, amelynek viszont szükséges a tápellátás, ezért erről egy akkumulátor gondoskodik a gép kikapcsolt állapotában.

 

Bár ez a megvalósítás körülményesnek tűnik, valójában a felhasználó kényelmét szolgálja. Minderre azért van szükség, mert a flash EEPROM csak egy menetben írható, tehát a legcsekélyebb változtatás elmentéséhez az egész BIOS-t felül kéne írni az új beállításokkal. Ez nemcsak időigényes, de bizonytalan kimenetelű is -- gondoljunk a komplett BIOS-szoftverfrissítésre, amely már önmagában hordoz némi veszélyt. A RAM előnyét a következő eset szemlélteti a legjobban: Tegyük fel, hogy valamit elállítunk a BIOS-ban, ami megakadályozza a számítógép elindulását. Ebben az esetben -- ha már úrrá lettünk a pánikon -- azt szoktuk tenni, hogy töröljük a beállításokat a RAM tápellátásának megszakításával (elem eltávolítása, BIOS reset gomb vagy jumper), aminek hatására a BIOS-ba „beégetett” biztonságos alapbeállításokkal indul a gép. Ha azonban az egymenetes ROM-ba íródna bele a helytelen beállítás, azt nem tudnánk törölni az energiaellátás megszüntetésével, hiszen mint már említettük, a ROM tartalma ekkor is megőrződik, tehát az egész BIOS-t újra fel kéne programozni egy erre használatos EEPROM-„égetővel”.

 

 

Melyiket szeressem?
Napjainkban az alaplapgyártók két BIOS-szoftvert gyártó cég termékei közül választhatnak: egyik az American Megatrends, Inc. (AMI), a másik az Award-Phoenix. Ez utóbbi kezdetben két külön gyártó volt, majd végül előbbi beolvadt az utóbbiba.
A két gyártó termékei között nincs nagy különbség -- leginkább a kezelhetőségben, valamint a megjelenésben fedezhető fel némi eltérés. Az alaplapgyártók ma az Award BIOS-okat részesítik előnyben jobb felépítésük és könnyebb áttekinthetőségük okán, de létezik olyan AMI BIOS, melynek beállítómenüje szinte egy az egyben megegyezik az Award-félével.
Azt, hogy mi kerül a kiválasztható BIOS-beállítások közé, nem a BIOS gyártója, hanem mindig az alaplap gyártója, illetve az adott alaplap lehetőségei határozzák meg.

 

Belépés a BIOS-ba

 

A számítógép BIOS-beállításaihoz egy billentyű vagy billentyűkombináció lenyomásával férhetünk hozzá a gép indítóképernyőjének megjelentekor. Mivel ilyenkor a monitorok gyakran még nem „élednek” fel, nem árt az adott billentyű(ke)t már a gép bekapcsolásától nyomva tartani. Sajnos a belépéshez szükséges gombok alaplaponként és gyártóként eltérnek egymástól, leggyakrabban azonban a DEL vagy DELETE billentyűvel, esetleg a Ctrl+Alt+Esc kombinációval érhetjük el a beállításokat -- de nem ritka az F2 vagy F11 billentyűk használata sem.
Belépés után egy több elemből álló menürendszer tárul elénk. Az alapértelmezés szerinti menüpontok száma gyártónként eltérő lehet, ám mégis hasonló lehetőségeket lelhetünk fel, sokszor egészen hasonló néven. Kezdjük hát el túránkat, öveket becsatolni! Mielőtt nekiugranánk, jegyezzük meg, hogy amit nem tudunk egyértelműen azonosítani, azt ne babráljuk!

 

 

Az alaplapra és a hozzá kapcsolt meghajtókra vonatkozó általános beállításokat többnyire a Standard CMOS Features menüben találhatjuk meg:

 


Date: A pontos dátum beállítása

Time: A pontos idő beállítása

IDE Channel 1, 2, 3, 4 Master: Az első, második, harmadik vagy negyedik IDE-vezérlő elsődleges (master) pozícióját elfoglaló eszköz (merevlemez vagy optikai meghajtó) típusa.
IDE Channel 1, 2, 3, 4 Slave: Az első, második, harmadik vagy negyedik IDE-vezérlő másodlagos (slave) pozícióját elfoglaló eszköz típusa.

IDE HDD Block Mode: Merevlemezeink szektorait egyesével vagy csoportokban is olvashatjuk. Ez a kapcsoló az egyszerre több szektorból való adatátvitelt kapcsolja be, ezáltal csökkenti a merevlemez elérési idejét, gyorsítja az adatátvitelt. Amennyiben a Block Mode-ot bekapcsoljuk, a BIOS ellenőrizni fogja, hogy merevlemezünk valóban támogatja-e a Block Transfert -- a nagyon régi típusokat kivéve minden meghajtó engedi --, tehát nyugodtan engedélyezzük a Block Mode-ot, gond nem lehet belőle.
32-bit Disk Access: A funkció bekapcsolásával engedélyezhetjük a 32 bites átvitelt a merevlemez-vezérlő és a processzor között, ezáltal csökkentve a PCI-sín terheltségét. Ennek okán tehát ajánlott az opció bekapcsolása.

 

Drive A és Drive B: A flopivezérlőre csatlakoztatott elsődleges és másodlagos eszköz maximális tárkapacitása. A manapság használt „kisflopik” kapacitása 1,44 megabájt, a 2,88 megás egység ritka, mint a fehér holló.


Floppy 3 Mode Support: A japán szabványnak megfelelő flopimeghajtókhoz engedélyezni kell ezt az opciót. Szintén nem túl gyakori mifelénk, csak ha sehogy sem működik flopimeghajtónk, akkor próbáljuk meg bekapcsolni.


Video: A régi idők maradványa, ma már nem használjuk, hagyjuk EGA/VGA-n.


Halt On: Megadhatjuk, hogy az indítás folyamata milyen hibáknál szakadjon meg. Ilyen esetben hibaüzenet jelenik meg a képernyőn és a rendszer billentyűleütésre vár. Mivel ez egy diagnosztikai funkció, „egészséges” gép esetében nem lesz rá szükségünk.

 

 

Itt lépünk be a ma már szintén alapszolgáltatásoknak minősülő, de nem minden alaplapon fellelhető hasznos BIOS-funkciók beállítómenüjébe.

 

 


Virus Warning vagy Anti-Virus Protection: Ha bekapcsoljuk, akkor egy figyelmeztető üzenetet fogunk látni a képernyőn abban az esetben, ha valamilyen szoftver (esetleg vírus) merevlemezünk bootszektorát szeretné felülírni, illetve valami azt a legutóbbi feljegyzett állapothoz képest módosította. Operációs rendszerek és bootkezelők telepítése, illetve merevlemezünk (át)particionálása előtt kapcsoljuk ki ezt a funkciót, máskor be lehet kapcsolva.


Quick Power On Self Test: A már említett POST-folyamatok közötti rendszer-ellenőrzési procedúrát rövidíti le a folyamatok egyszerűsítésével.


CPU Level 1 vagy 2 cache: A processzorban található elsődleges, illetve másodlagos gyorsítótárat engedélyezhetjük, illetve tilthatjuk. Mindig hagyjuk bekapcsolva.


CPU L2 Cache ECC Checking: A processzor másodlagos gyorsítótárának ECC-hibajavítását kapcsolhatjuk ki vagy be. Érdemes bekapcsolva hagyni, mert megtalálja és kijavítja a bithibákat.


PCI/VGA Palette Snoop: Bizonyos MPEG-kártyák használata esetén, illetve egyes grafikus kártyák Feature Connector csatlakozóját használva szükséges a hibás színelőállítás korrigálása. Ha nincs ilyen kártyánk, hagyjuk kikapcsolva.


Swap Floppy Drive: A hajlékonylemezes meghajtók sorrendjének felcserélése.


Boot Up Floppy Seek: Ez az opció ellenőrzi, hogy a meghajtó 40 vagy 80 sávos. Mivel ma már kizárólag 80 sávosak kaphatók, felesleges engedélyezni ezt a funkciót. Tiltsuk le a rendszerindítás gyorsításának érdekében.


Boot Up Num Lock Status: Bootolás során a numerikus billentyűzet állapotát állítja be. Amennyiben bekapcsoljuk, az indulás során a billentyűzet LED-je világítani fog, és a számbillentyűzet numerikus módban fog működni -- azaz számokat írhatunk vele.


Boot Sequence vagy Boot Priority: A bootolható eszközök sorrendjének beállítása. Itt határozhatjuk meg, hogy a BIOS melyik eszközön keresse először a rendszerindító fájlokat, és ha nem talál ilyent, mely továbbiakat vizsgálja meg. Egyes BIOS-okban ez a funkció három részre van osztva: First Boot Device, Second Boot Device és Third Boot Device. Itt dönthetünk arról, ha engedélyezni vagy tiltani szeretnénk a CD-ről vagy flopiról való rendszerindítást.


OS Select For DRAM > 64MB: Az OS/2 memóriakezelése eltér más operációs rendszerekétől. Amennyiben ilyent használunk, engedélyezzük ezt a beállítást a 64 megabájt feletti memóriaterület lefoglalásához.


Report No FDD For OS: Windows 95 és 98 esetében engedélyezzük ezt a beállítást, ha nincs flopimeghajtó a gépünkben.


HDD S.M.A.R.T Capability: Ezzel az opcióval engedélyezhetjük a merevlemezek beépített S.M.A.R.T. (Self Monitoring Analysis And Reporting) szolgáltatását, amely folyamatosan figyeli merevlemezünk állapotát, és jelzi a várható meghibásodást. Nem minden típus kezeli, de egy próbát megér.


Delay IDE Initial: Előfordulhat, hogy a bootolási folyamat alatt gépünk nem találja merevlemezünket. A hiba lehetséges oka, hogy merevlemezünknek nem volt elég ideje felpörögni, és a BIOS emiatt nem lelte az eszközt. A Delay IDE Initial segítségével késleltethetjük a BIOS-felismerési folyamatot, ezzel időt hagyva a lassan felpörgő eszközöknek.


Typematic Rate Setting: Egy billentyű folyamatos nyomva tartása alatt az ugyanazon betű két megjelenése között eltelt időtartam kézi szabályozását engedélyezhetjük, illetve tilthatjuk le. Ha letiltjuk, az operációs rendszer alapbeállításai érvényesek, míg kézi beállítás esetében megadható a billentyű első lenyomása és az első ismételt karakter megjelenése [Rate Delay (Msec)] közt eltelt idő, illetve a folyamatosan lenyomott billentyű másodpercenkénti ismétlésszáma [Typematic Rate (Chars/Sec)] is.

 

Ebben a menüben az alaplapi lapkakészlet főbb tulajdonságait adhatjuk meg. Az alapbeállítások többnyire jók, csak akkor érdemes módosítanunk, ha valami nem működik.

 


System BIOS Cacheable: Az alaplapi BIOS rendszermemóriába másolása a gyorsabb elérés érdekében. Mivel a modern operációs rendszerek megkerülik a BIOS-t, nincs értelme memóriaterületet lefoglalni számára. Tiltsuk le a stabil működés érdekében.


Video BIOS Cacheable: Ugyanaz, mint az előbbi, csak a grafikus kártya BIOS-ára vonatkozik. Szintén tiltsuk le, kivéve, ha DOS-t használunk.


Memory Hole at 15-16 MB: Egyes régebbi ISA-kártyáknak szüksége lehetett a 15 és 16 megabájt közötti memóriaterületre. Ha engedélyezzük ezt az opciót, az megakadályozza, hogy az operációs rendszer a 16 megabájt feletti memóriaterülethez hozzáférjen, függetlenül attól, hogy mennyi memória van gépünkben. Éppen ezért mindig tiltsuk le ezt az opciót, kivéve ha van olyan ISA-kártyánk, amely ezt igényli.


AGP Aperture Size: Az AGP számára a rendszermemóriában lefoglalt címterület méretét állíthatjuk be megabájtban. Ezt elméletben úgy kell elvégezni, hogy minél nagyobb grafikus kártyánk memóriája, annál kisebb értéket kell beállítani, viszont nem ajánlott 16 megabájt alá menni. Fordított esetben -- tehát ha kevés memória van a VGA-kártyán -- az Aperture méretét a lehető nagyobbra kell állítani, de legfeljebb a rendszermemória feléig.

A gyakorlati felhasználás során szerzett tapasztalatokat összesítve azt ajánljuk, hogy a 64 vagy 128 megabájt közül válasszunk a legjobb teljesítmény elérésének érdekében.
Init Display First: Meghatározhatjuk, hogy számítógépünk BIOS-a melyik csatolón (AGP vagy PCI) keresse először a grafikus kártyát. Régebbi számítógépek esetében ennek elállítása vagy gyári beállítása gondot okozott, mert a BIOS is kizárólag azon a csatolón kereste a grafikus kártyát, amelyik éppen be van állítva. Manapság nincs sok haszna, hagyjuk AGP-n.


AGP Data Rate Capability: Az AGP grafikus kártya átviteli módját adhatjuk be. Ne állítsunk be nagyobb átviteli módot, ha a kártya azt nem támogatja. Hagyjuk automatán, mert az alaplap általában helyesen ismeri fel a kártya erre vonatkozó képességeit.


KBC Input Clock Select: A billentyűzetvezérlő órajelének szabályozása. Állítsuk a legmagasabb értékre a legjobb teljesítmény elérése érdekében, de csökkentsük, ha bármilyen, billentyűzettel kapcsolatos problémát tapasztalunk.


Passive Release: Ezt az opciót csak az ISA-sínnel is rendelkező régi alaplapokon találjuk meg. A Passive Release engedélyezi a lapkakészletbe ágyazott 32 bites puffert a processzor és a PCI közötti folyamatok számára. A PCI számára a processzor elérhetetlen, amíg az ISA-sín és a processzor közti kommunikáció zajlik, ezért ez feltartja a PCI-adatfolyamot. A Passive Release beállításával a PCI-műveletek eredményei pufferelődnek, így az hamarabb hozzákezdhet a következő művelet feldolgozásához. Ha optimális teljesítményre vágyunk, engedélyezzük ezt a beállítást.


Delayed Transaction vagy PCI 2.1 Compliance: Ez az opciót szintén csak az ISA-sínnel is rendelkező alaplapokon találjuk meg. Beállításával engedélyezhetjük a lapkakészletbe ágyazott 32 bites átmeneti tárolót az ISA-sín számára, amire az ISA és PCI sebességkülönbsége miatt van szükség. Mindez azt jelenti, hogy az ISA saját műveleteit a pufferben végezheti, így nem tartja fel a PCI-sínt -- amely ez idő alatt más műveleteket is feldolgozhat. Engedélyezzük ezt a beállítást az optimális teljesítmény érdekében.

 

 

Az alaplapra integrált eszközök beállításait találhatjuk meg ebben a menüben, a különféle BIOS-ok esetében eltérő alkategóriákra bontva.

 

 


On Chip IDE Device: Itt találhatók az integrált merevlemez-vezérlő beállításai.

 

 

 


On Chip IDE-1 és IDE-2 Controller: Az alaplapra integrált merevlemez-vezérlőket engedélyezhetjük, illetve tilthatjuk le. Ha letiltjuk, a rá kapcsolt eszközök nem fognak működni.

 

Master/Slave Drive PIO Mode: Beállíthatjuk a PIO (Programmed Input/Output) módot két IDE-eszköz (Master és Slave) számára. Normális esetben hagyhatjuk automatán, mert a BIOS képes felismeri a megfelelő PIO módot -- ellenkező esetben kézzel változtassuk meg a beállítást. Ne állítsunk be gyorsabbat, mint amire a merevlemez képes, mert adatvesztést eredményezhet; szerencsére az operációs rendszer felülbírálhatja a hibás beállítást.

 

Master/Slave Drive UDMA Mode: Beállíthatjuk az Ultra DMA módot két IDE-eszköz (Master és Slave) számára. Normális esetben hagyhatjuk automatán, mert a BIOS képes felismerni a megfelelő DMA-módot -- ellenkező esetben kézzel változtassuk meg a beállítást. Ne állítsunk be gyorsabbat, mint amire a merevlemez képes, mert adatvesztést eredményezhet.

Az Ultra DMA átviteli mód beállítása csak azon eszközök esetében lehetséges, amelyek ezt támogatják, használatához a Windows operációs rendszerekben az IDE-meghajtó beállításainál engedélyezni kell a DMA módot.

 

On Chip PCI Controller: A lapkakészletbe integrált egyéb eszközök beállításai.

 

 

 

USB 2.0 Controller: Az USB-vezérlő működését szabályozhatjuk, illetve tilthatjuk ezzel az opcióval. Ha használunk USB-re kapcsolt eszközt, engedélyezzük. Esetenként egyes régebbi USB 1.1-es perifériák nem működnek jól a 2.0-s beállításokkal, ekkor jöhet jól a „Legacy” vagy 1.1-es támogatás külön bekapcsolása is a 2.0-s protokoll mellé.

 

USB Keyboard Support Via: Meghatározhatjuk, hogy az USB-s billentyűzetet az operációs rendszer (OS) vagy a BIOS (BIOS) támogassa. DOS operációs rendszer -- például BIOS-frissítés -- betöltődése esetén használjuk a BIOS beállítást, ugyanis ekkor külön DOS-os meghajtóprogram nélkül is tudjuk használni USB-s billentyűzetünket. Minden más esetben OS-t állítsunk be.

 

USB Mouse Support Via: Ugyanaz, mint az előző, csak az USB-s egérre vonatkozik.

 

On Chip Audio Controller: Az alaplapra integrált hangvezérlő engedélyezése. Amennyiben nem használjuk, mert nincs szükségünk rá, vagy más hangkártyát használunk, tiltsuk le erőforrás-megtakarítás végett.

 

SuperIO Device: A különféle hagyományos perifériavezérlők beállításait leljük fel itt.

 

 

 

Onboard FDC (vagy FDD) Controller: Az alaplapi hajlékonylemez-vezérlőt engedélyezhetjük vagy tilthatjuk le e beállítás segítségével. Amennyiben letiltjuk, figyeljünk arra, hogy a Standard CMOS Features beállításoknál a Drive A és Drive B is None-ra legyen állítva, továbbá a Boot Up Floppy Seek is ki legyen kapcsolva az Advanced BIOS Featuresön belül.

 

Onboard Serial Port: A soros port engedélyezése vagy tiltása, esetleg megszakításszámának kézi beállítása. Abban az esetben, ha nem használunk soros portra csatlakoztatható eszközt, tiltsuk le, hogy erőforrást takarítsunk meg. Ha engedélyezzük, többnyire az automata beállítás a legjobb.

 

Onboard IR Port: Infravörös csatlakozóhellyel ellátott alaplapok esetében engedélyezhetjük a csatoló használatát. Amennyiben nincs erre csatlakoztatható eszközünk, tiltsuk le.

 

UART Mode Select: Az infraportra csatlakozó külső eszköz igénye szerint válasszunk az IrDA vagy ASK IR üzemmód között.

 

Onboard Parallel Port: Hasonló az Onboard Serial Port beállításaihoz, csakhogy ez a párhuzamos portra vonatkozik.

 

Parallel Port Mode: Az engedélyezett párhuzamos port négy lehetséges üzemmódja közül választhatunk:
Az SPP vagy normal mód minden eszközzel működik, azonban lassú.
Az ECP szinkron kétirányú kommunikációt valósít meg, másodpercenként 2,5 megabit átviteli sebesség mellett.
Az EPP mód hasonlóképpen kétirányú, ám aszinkron kommunikációt jelent. Lapolvasókhoz és nyomtatókhoz az EPP mód használata javallott, ha az eszköz támogatja.
Az ECP+EPP beállítást azoknak javasoljuk, akik nem tudják eldönteni, melyik beállítást válasszák. Ebben az esetben az eszköz, illetve maga a BIOS fogja kiválasztani az eszköz számára megfelelő átvitelt -- sajnos nem mindig helyesen.

 

EPP Mode Select: Az EPP szabvány 1.7-es és 1.9-es verziója között dönthetünk. Érdemes a gyorsabbikat, azaz az 1.9-et választani, probléma esetén állítsuk vissza 1.7-re.

 

Onboard PCI Device: A hagyományos eszközök után itt a modern, alaplapra integrált PCI-perifériák beállításait módosíthatjuk.

 

 

 

IEEE 1394 Controller: Az alaplapi FireWire-vezérlőt kapcsolhatjuk be, illetve ki. Ha nem használunk FireWire-eszközt, kapcsoljuk ki.

 

Onboard LAN Controller: Az integrált hálózati vezérlő engedélyezése és tiltása. Amennyiben nincs rá szükségünk, vagy külön PCI-os hálózati kártyát alkalmazunk, ezt is kapcsoljuk disabled állásba.

 

LAN Boot ROM: Lehetővé teszi a hálózatról való rendszerindítást. Ha nem aknázzuk ki az ebben rejlő lehetőségeket, kapcsoljuk ki, különben csak lassítja gépünk indulását.

 

 

Itt találjuk az energiagazdálkodással, valamint az indítással és leállítással kapcsolatos beállításokat. Az energiagazdálkodás beállításai a Windows alvó állapotba jutását is befolyásolják, ezért ha avval baj van, érdemes először ide benézni!

 

 

 


ACPI Suspend Type: A számítógép készenléti állapotára vonatkozó beállítás. Több lehetőség közül választhatunk: az első az S1, becsületes nevén Power On Suspend. Ha S1 állapotot állítunk be, és számítógépünket készenléti állapotba helyezzük (például a Windows kikapcsolása helyett a készenlétet választjuk), akkor csak a merevlemezek, a grafikus kártya és a processzor kapcsol ki, a számítógép tápegysége továbbra is folyamatosan bekapcsolt állapotban marad, és biztosítja az energiaellátást az alaplap, valamint egyes, főleg a visszakapcsolást kiváltó részegységek, például az egér számára.
Sokkal érdekesebb az S3 beállítás (Suspend To RAM), amely a Power On Suspend állapotnál is takarékosabb az árammal. Amennyiben ezt használjuk az S1 helyett, és készenléti üzemmódba kapcsoljuk a számítógépet, az látszólag teljesen kikapcsol (még a tápventilátor is leáll), de a tápegység 5VSB készenléti ágán keresztül az alaplap folyamatosan biztosítja az energiát a memóriák számára, hogy megőrizzék a bennük tárolt információt. Az S3 mód alkalmazása tapasztalataink szerint nem minden konfigurációnál működik; előfordulhat, hogy a számítógép alkalmanként nem képes felállni ebből az állapotból.

A Suspend To Disk vagy S4 állapot a hibernálás. Ekkor a memória tartalma először a merevlemezre kerül, majd kikapcsol a gép -- a notebookokban létfontosságú ez az energiatakarékossági mód. A rendszer visszatöltésekor munkánkat ott folytathatjuk, ahol az abbamaradt.

 


Power Button Function (PWR Button < 4 Secs): Ez egy védelmi funkció, beállíthatjuk, hogy a számítógépház előlapi gombjának (véletlen) megnyomásakor a gép azonnal kikapcsoljon, vagy csak négy másodpercnyi folyamatos nyomva tartás után tegye ezt. A ház bekapcsológombjának esetleges megérintéséről a Windows is azonnal tudomást szerez, de beállításaitól függetlenül a négy másodperc utáni kikapcsolást nem tudja megakadályozni.

 

Wake Up By Onboard LAN: Beállíthatjuk, hogy a számítógép kapcsoljon be, ha a hálózati vezérlő egy speciális üzenetet kap. A funkciónak nagyhálózati környezetben van értelme, otthoni gép esetében érdemes letiltani.

 

Wake Up By Alarm: A megadott időpontban és napon a számítógép automatikusan bekapcsol. BIOS-tól függően konkrét dátumra vagy a hét napjára, minden napra stb. adhatunk meg indulási időpontot.

 

Power On Function: Beállíthatjuk, hogy a számítógépet ne csak az előlapi gombbal lehessen bekapcsolni, hanem egérről és/vagy billentyűzetről is.

 

Hot Key Power On: Amennyiben engedélyeztük a billentyűzetről való bekapcsolást, itt megadhatjuk, hogy melyik billentyű vagy billentyűkombináció lenyomására induljon el a számítógép.

 

Restore On Power Loss: Meghatározhatjuk, hogy egy áramszünetet okozta leállás után a számítógép bekapcsoljon-e automatikusan, vagy maradjon kikapcsolt állapotban. Leginkább szerverek esetén nyer értelmet ez a funkció. Javasolt az opció letiltása, mert beállításakor egy szándékosan kikapcsolt gép is újraindulhat az áramkimaradás után.

 

 

Bár a PnP rendszer általában jól osztja ki az erőforrásokat, ha mégsem sikerülne neki, a bővítőkártyák és egyes integrált eszközök megszakításainak konfigurálását ebben a menüben kell elvégeznünk.

 

 

 

Force Update ESCD vagy Reset Configuration Data: Az ESCD (Extended System Configuration Data) Plug & Play BIOS szolgáltatás tárolja a a bővítőkártyák (legyen az ISA, PCI, AGP) IRQ, DMA és minden egyéb hardverkonfigurációs beállításait. Hagyjuk kikapcsolva, mert általában automatikusan bekapcsol, ha szükség van az újrakonfigurálásra. Amennyiben mégis hardverütközés lép fel (például új bővítőkártya telepítése után) engedélyezzük ezt a beállítást, hátha megoldódik a probléma. Az újrakonfigurálás után a kapcsoló automatikusan kikapcsolt, azaz „disabled” helyzetbe áll vissza.

 

PNP OS Installed: A beállítás engedélyezésével a Plug and Playjel (PnP) kompatibilis operációs rendszerek felülbírálhatják a BIOS által beállított erőforrás-kiosztást, ami leginkább a megszakítások saját kiosztását jelenti. Windows 9x operációs rendszerek esetében lényeges, hogy ez a beállítás engedélyezve legyen. Windows XP és 2000 esetében nincs jelentősége (a Microsoft a letiltást ajánlja).

 

Allocate IRQ To Video vagy Assign IRQ For VGA: Megszakítás hozzárendelése a grafikus kártyához. Nézzünk utána VGA-kártyánk leírásában, hogy mit ajánl a gyártó. Amennyiben nem ír semmit, inkább engedélyezzük, különben teljesítménycsökkenés léphet fel.

 

Allocate IRQ To USB: Megszakítás hozzárendelése az USB-vezérlőhöz. Amennyiben használunk USB-eszközt, hagyjuk engedélyezve, mert bár tiltása esetén is működik az USB-vezérlő, hibák léphetnek fel működés közben.

 

PCI Latency Timer: Ezzel a beállítással konfigurálhatjuk, hogy egy PCI-eszköz mennyi ideig foglalhatja le a PCI-sínt. Az optimális érték 32 vagy 64, ha ennél kisebbet vagy nagyobbat választunk, az problémákat okozhat (hangkártyáknál például recseg, akadozik a hang).

 

Resource Controlled By: Beállíthatjuk, hogy a megszakítások kiosztása automatikusan vagy kézzel történjen. Régebbi, ISA-sínnel ellátott alaplapok BIOS-ában találkozhatunk ezzel a funkcióval. Ha nincs ISA-csatolófelületű kártyánk, hagyjuk Auto módban. Ha van, de a rendszer jól működik Auto módban, ne állítsuk el, mert előfordulhat, hogy az ISA-kártyák nem fognak megfelelőlen működni.

A kézi (Manual) módra akkor van szükség, ha a BIOS egy PCI-kártyához oszt ki egy olyan megszakítást, amelyre az egyik ISA-kártyának szüksége lenne. Manual módba állítva a kapcsolót kapunk egy IRQ-listát: állítsuk ezen Legacy To Isa módba azt, amelyikre az ISA kártyá(k)nak van szüksége.

 

PIRQ_0.. Use IRQ Number: Megadhatjuk, hogy melyik bővítőkártyahelyhez melyik megszakítás (IRQ) tartozzon. Sajnos egyes megszakítások gyárilag ki vannak osztva egyes foglalatokhoz, így ezeket nem variálhatjuk kedvünk szerint. Ha minden jól működik, érdemes ezt a beállítást automatán hagyni. A kézi beállítást csak abban az esetben javasoljuk, ha megszakításütközés tapasztalható -- előtte azonban érdemes a kártyát egy másik foglalatba helyezni, mert ez gyakran megoldja a problémát.

 

PCI IRQ Activated By: Míg az ISA- és a régi PCI-kártyák kommunikációja élvezérelt (Edge) volt, azaz a feszültségszint változását érzékelték, addig az újabb PCI- és AGP-kártyák több feszültségszintet (Level) is képesek megkülönböztetni, így gyorsabb működésre foghatóak. Ha nincs ISA- és/vagy ősi PCI-kártyánk, jobban járunk, ha Level módra váltanunk.

 

 

A BIOS-ok bejelentkezőképernyőjén néhány nagyon fontos adminisztratív, biztonsági és hibaelhárító funkciót is lelünk. Lássuk a leggyakoribb eseteket!

 

 

 

Load Fail-Safe Defaults: Biztonságos, mi több, konzervatív BIOS-beállítások betöltése egyetlen mozdulattal. Akkor használjuk, ha a frissen vásárolt hardverelemek nem indulnak el elsőre. Ha ezek után elindul rendszerünk, nekláthatunk finomhangolni az egyes elemek beállításait.

 

Load Optimized Defaults: Optimális alapbeállítások a legtöbb rendszer számára. Ha nem akarunk sokat piszmogni a BIOS-ban, akkor ezt próbáljuk ki először. Akkor is érdemes ide visszatérni, ha már túl sok mindent elállítgattunk, és nem tudjuk, mi lehetett az eredeti állapotot.

 

Set Password: Számítógépünk BIOS-át jelszóval védhetjük az illetéktelen felhasználóktól, valamint a hozzá nem értő kezektől.

 

Save & Exit Setup: A beállítások mentése és a gép újraindítása.

 

Exit Without Saving: Újraindítás a változtatások mentése nélkül. Azaz bármit babráltunk is el, még van egy utolsó lehetőségünk a legutóbbi módosítások elfeledtetésére.

 

 

A processzor és memória beállításainak most egy külön részt szentelünk. Felhívjuk mindenki figyelmét, hogy ha itt valamit helytelenül állítunk be, könnyedén számítógépünk működésképtelenségét idézhetjük elő. Ha nem vagyunk biztosak a dolgunkban, inkább ne babráljunk a beállításokkal -- főleg ha gépünk tökéletesen működik --, az automata beállítások az esetek többségében jól funkcionálnak.

 

Előfordulhat, hogy a legnagyobb elővigyázatosság ellenére is elrontunk valamit, és gépünk nem hajlandó elindulni. Ebben az esetben keressük meg alaplapunk kézikönyvében, hogy alaplapunkon merre található a CMOS Clear vagy BIOS reset jumper, és a gép teljesen kikapcsolt állapotában hajtsuk végre a könyvben leírtakat. Ezt követően gépünk alapbeállításokkal fog elindulni, és mindent újra be kell állítanunk.
Itt csak a legfontosabb beállításokat említjük meg, nem adunk túlhajtással kapcsolatos tippeket. Könyveket lehetne írni az alaplap és a lapkakészlet-specifikus beállításokról -- erre itt nincs lehetőség --, ráadásul a többségük szakmai szintű elektronikai tudást igényel. Ezért mi csak a legáltalánosabb és legfontosabb beállításokat ismertetjük.

 

Processzor- és memóriabeállítások

 

CPU Clock (FSB, EXT. Clock): A processzor külső órajele, más néven az FSB-órajel. Alaplaponként eltérő lehet, mert egyes gyártók BIOS-ában valós frekvencia helyett az effektívet kell megadnunk.

 

CPU Multiplier: Processzorórajel-szorzó. A legtöbb processzor esetében fix, nem állítható. Ha az FSB-t felszorozzuk az itt megadott számmal, megkapjuk a processzor végleges órajelét.

 

DRAM Ratio: Az FSB és a memória órajeleinek aránya. Az arány helyes megadásával jön ki a memória órajele. Egyes alaplapokon külön is állítható a DDR-órajel, függetlenül az FSB értékétől.

 

AGP Ratio: Az FSB és az AGP órajel frekvenciaaránya, hasonló a DRAM Ratio arányhoz.
Fixed AGP/PCI Frequency: Rögzíthetjük az AGP- és PCI-sínek órajelét, így függetlenítve az FSB-től. Nem szabványos FSB-érték esetén különösen hasznos beállítás.

 

Feszültségbeállítások

 

CPU Core Voltage: Itt a processzor működési feszültségét állíthatjuk be. Az automatikus beállítás minden normális esetben jó, csak túlhajtáskor szokás elállítani. Óvatosan bánjunk vele, mert a túl magas feszültséggel könnyedén tönkretehetjük processzorunkat.

DDR Voltage (Memory Voltage): A memóriák működési feszültsége. Az automatikus beállítás mindig jó, de egyes gyártók drága tuningmoduljai (mint például a Corsair) magasabb működési feszültség mellett garantálják a nagyobb órajelet --ennek értékét a leírásban megadják. Csak ebben az esetben adjunk nagyobb feszültséget moduljaink számára.

 

NB Voltage: A tuningosok számára készült opcióval megemelhetjük az északi híd feszültségét.

 

AGP/PCI-Express Voltage: Az AGP vagy PCI Express sínek működési feszültségét variálhatjuk. A grafikus kártya órajelének megemelésekor lehet szükség erre a funkcióra. A helytelen beállítás károsíthatja a grafikus vezérlőt.

 

Memóriabeállítások
A memóriamodulok címkéjén általában egy számsor van feltüntetve, például így: 4-4-4-12. Ezek a számok sorrendben a következők:


CAS -- Column Address Strobe Latency: Ez a szám jelzi, hány órajelciklus telik el a memóriában lévő adat kijelölése és az olvasás parancs kiadása között.

 

tRDC -– RAS-to-CAS Delay: Ez az érték határozza meg, hogy hány órajelciklus telik el a memóriamátrix sor- és oszlopkijelölése között.

 

tRP –- RAS Precharge: Ez jelöli, hogy hány órajelciklus telik el a memóriamátrix egy sorának feltöltése és megcímzése között.

 

tRAS –- Active to Precharge Delay: Késleltetési idő, amely azt mutatja, hány órajelciklusnak kell eltelnie a mátrix két különböző sorának megcímzése között.
Ezek közül általában az első, a CAS-érték az igazán meghatározó. Minél alacsonyabb, annál gyorsabb egy modul. Sajnos a DDR2 memóriák ezen a téren elmaradnak a DDR-től, vannak azonban alacsony késleltetésű modulok, amelyeknél a CAS értéke kisebb, mint az átlagos, olcsó moduloké.

 

A BIOS-ban a memóriával kapcsolatosan van még egy beállítás, de ez nem a memóriamodul, hanem inkább a memóriavezérlő sebességétől függ. Ez a Command Rate, azaz az utasítássebesség. Értéke 1T és 2T lehet. Ez határozza meg, hogy hány órajelciklus szükséges az adatot tartalmazó memóriamodul és chip kijelöléséhez. Az 1T beállítás gyorsabb, de sajnos csak általában egy, illetve két memóriamodul használata mellett működik stabilan -- ennél több egység esetében 2T-re kell átállnunk, ami viszont mérhető lassulást eredményez.

 

 

Minden programban van legalább egy hiba, a BIOS-okban időnként több is. Tudják ezt az alaplapok gyártói is, ezért rendszeresen kiadják frissítőcsomagjaikat. Mielőtt nekilátnánk BIOS-t frissíteni, döntsük el, szükségünk van-e rá egyáltalán, a leírásból mindig megtudható a módosítás oka. Mondjuk, ha nincs fireWire-ös perifériánk, felesleges egy, a FireWire-vezérlőt érintő módosítás miatt kockázatos tevékenységbe kezdeni.

 

E művelettel kapcsolatban rengeteg rémtörténet és városi legenda kering, amelyek nem teljesen alaptalanok. A helytelen vagy félbeszakadt frissítés többnyire működésképtelen állapotot idéz elő, ilyenkor szervizhez kell fordulni. Egyes gyártók már alkalmaznak olyan technikákat, amelyekkel a frissítés kockázata a minimálisra szorítható vissza, ezek közül talán a GigaByte-féle Dual Bios (két BIOS-lapka egy alaplapon) az egyik legbiztonságosabb megoldás -- de számos más cég kínál valamilyen módszert az elrontott frissítések javítására.

 

A frissítéshez szükséges keretprogram általában DOS-os bootflopiról vagy CD-ről fut, ám az alaplapgyártók szinte kivétel nélkül készítettek windowsos programot erre a célra. A Windows alóli frissítés kicsivel veszélyesebbnek mondható, abban az esetbren ha a rendszer stabilitása nem megfelelő. Amennyiben nincs ilyen problémánk, Windows alól frissíteni semmivel sem veszélyesebb, mint DOS alól, ráadásul sokkal kényelmesebb is.
A frissítés egyes lépései alaplaponként eltérnek egymástól, ezért nem tárgyaljuk ki részletesen ennek menetét, a pontos leírás az alaplap kézikönyvében vagy a letöltött frissítés csomagjában olvasható. Szeretnénk azonban néhány tippet adni a zökkenőmentes frissítés érdekében.

 

Első lépés mindig az új BIOS-t tartalmazó csomag -- általában egyetlen állományból áll -- letöltése az alaplapgyártó weboldaláról. Amennyiben ez tömörített, csomagoljuk ki egy külön mappába. A frissítés elvégzéséhez gyakran egy külön programra is szükségünk lehet még (Award BIOS esetében ez az awdflash.exe, AMI-nál az afudos.exe, de az alaplapok gyártói más néven is közzétehetik). Ezeket szintén a gyártó oldaláról érhetjük el. Figyeljünk arra, hogy pontosan az alaplapunknak megfelelő BIOS-tartalmat töltsük le, ellenkező esetben nem végezhető el a frissítés -- vagy ha mégis, akkor abból semmi jó nem fog kisülni, épp ellenkezőleg: például „besül” a BIOS.

 

A DOS-os rendszerindító CD elkészülte után (lásd keretes írásunkat) készen állunk a frissítésre, be kell vele bootolnunk gépüket. Innentől fogva nincs más tennivaló, mint követni az alaplap könyvében leírtakat. Ha mégis a windowsos BIOS-frissítő program mellett döntenénk, feltétlenül tartsuk be az alapszabályt: BIOS-frissítés alatt lehetőleg semmilyen más programot ne futtassunk!

 

A frissítési folyamat általában nem vesz igénybe egy percnél többet, de ez idő alatt ne kapcsoljuk ki a számítógépet. A frissítés közben bekövetkező áramszünet kellemetlen dolog, kivédeni csak szünetmentes tápegységgel lehet. Jó hír azonban, hogy a BIOS-frissítés folyamata két részből áll, és ennek az egyik fele az úgynevezett „boot block” frissítés. Ez a mindössze 4 kilobájtos rész arra szolgál, hogy ha a frissítés közben olyan probléma adódik, amely a számítógép kikapcsolásához (lásd áramszünet) vagy lefagyásához vezet, akkor az épen maradt boot block rész lehetőséget ad arra, hogy a félbehagyott frissítést elölről kezdjük egy erre a célra speciálisan elkészített flopiról -- ez esetben a CD kizárva!

 

Amennyiben a frissítés végbement, de az ellenőrzés végeztével hibaüzenetet kapunk, ellenőrizzük, hogy mindent a leírtaknak megfelelően hajtottunk-e végre. Ha igen, akkor addig ismételjük a folyamatot, amíg sikeres nem lesz, hiszen a hibás BIOS-szal számítógépünk valószínűleg nem fog újra elindulni.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.