Hirdetés

CES 2015 - középpontban a viselhető okosságok



|

A CES egyben az Apple Watch elleni hadjárat indulását is jelenti.

Hirdetés

Korábban már kitértünk rá, hogy mire lehet számítani a 2015-ös CES-en PC-fronton, illetve a tévék kategóriájában is. De mi a helyzet a viselhető eszközökkel? 2014 nagy év volt a szektornak, hódító útra indult az Android Wear, és egyre jobbak a Samsung Gear eszközök is. Az okostelefon-piaccal szemben itt jóval több gyártónak van nagy esélye a sikerre, elég csak a Pebble, a Misfit, a Fitbit és a Jawbone nevére gondolni. Vajon az Apple Watch agyonnyomja a riválisokat? A CES egyben az Apple Watch elleni hadjárat indulását is jelenti. 

Hirdetés

 

CES vs. MWC

Igaz, hogy a CES az egyik legnagyobb tech show az évben, ennek ellenére sok gyártó már átrakta a március eleji MWC-re az okostelefonja vagy táblagépe bemutatóját. Vélhetően a viselhető kütyük gyártóinak a jelentős része is átveszi a taktikát, így a komolyabb meglepetésekre lehet, hogy még várni kell néhány hetet, hónapot. 

 

A Pebble tavaly a CES-en villantott

 

 

Kicsik és szövetségek

Miközben a viselhető kütyük piacán a három legnagyobb név az Apple, a Google és a Samsung, addig várhatóan egyik sem foglalkozik különösebben a CES-szel. Hivatalosan az első kettő jelen sincs, és a Samsung sem ezekkel az eszközökkel foglalkozik a shown. A középpontban ezúttal inkább a kis gyártók lesznek - tavaly például a Pebble mutatta be a CES-en az új Steel óráját. 

A kis gyártók próbálkozásai mellett pedig a szövetségekre sem árt figyelni. Mivel bejelentésből és termékből már 2014 végén sem volt hiány, ezért könnyen lehet, hogy sok szolgáltatást kezdenek el építeni a meglévő hardverekre, illetve frissítések keretében új funkciókat is elhozhatnak rájuk. Az Android Wear és az Apple Watch esetében is igaz, hogy a platformra ráfér a kínálatbővítés az appok terén. 

 

A Samsung ezúttal várhatóan nem az okosórákra koncentrál

 

 

Minden okos lesz

Okosgyűrűből és okosserpenyőből már 2014-ben sem volt hiány, de a viselhető eszközök világa hatalmas, így ne lepődjünk meg, ha rengeteg okoskütyüvel villognak 2015-ben is a gyártók. Valószínűleg sok lesz a felpattinthatós okoseszköz, ami az okosórák mellé vagy helyett lehet jó alternatíva, főleg sportolási- vagy fitneszcélokra. 

Tovább fejlődnek az okoskarkötők is, amelyek piacán a Fitbit, a Jawbone, a Microsoft Band és a Basis Peak nevek a legmeghatározóbbak. A cél a kategóriában a pulzusmérés tökéletesítése, hiszen most mindenki erre a funkcióra koncentrál, de a pontossággal egyelőre bőven akadnak problémák

 

Virtuális valóság és szemüvegek

Igaz, hogy bőven láttunk tavaly okosszemüvegeket és virtuális valóságra alapozó kütyüket, de ennek a kategóriának is van még hová fejlődnie. A Google biztosan nem hozza el a CES-en a Glass utódját, de a kisebb gyártók jó eséllyel most is mutatnak majd valamit, ami újítani próbál. 

 

Ez a kategória is fejlődik

 

Valószínűleg ott lesz a CES-en az Oculus Rift, a Sony Project Morpheus és a Samsung Gear VR is, hiszen a virtuális valóságra alapozó eszközök terén is javában folynak a kísérletezgetések, a fejlesztések. 

 

Így vagy úgy, az idei CES betekintés nyújt abba, hogy mire számíthatunk 2015-ben. Nektek van már okosórátok

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.