Hirdetés

Core 2 Quad teszt - Az Intel legerősebbje



|

Kipróbáltuk az Intel új, négymagos processzorát! Tesztünkből kiderül, mit tud a kentsfieldes egység.

Hirdetés

Az IDF-ről beszámoló cikkünkben már adtunk egy kis ízelítőt az Intel legújabb fejlesztéséről, a Kentsfield magos Intel Core 2 QX6700-ról. Sajnos újságunk megjelenése és a hirtelen előre hozott NDA nem tették lehetővé, hogy a novemberi számunkban részletes teszttel számoljunk be az első négymagos processzorról, de most megtesszük ezt.

 


 

Új architektúráról most nincs szó, maradt a Core elnevezésű kialakítás, csak egy kicsit másképpen. Ez az új négymagos processzor ugyanis kétszer két magból épül fel – jövő évben várható, hogy a négy mag egy „die”-on kap helyet (félreértések elkerülése végett, továbbra is egy lapkán van a kétszer két mag). Egyelőre az egyetlen elérhető kiadás a QX6700, amely az Extreme családot erősíti.

 

Az új Core architektúra megjelenéséig az Extreme családot az jellemezte, hogy meghagyták benne a HyperThreading képességet (több szálon való számolás képessége), és több másodszintű gyorsítótár is dukált hozzá. A legújabb Intel processzorokban csak és kizárólag a szorzó állíthatósága a különbség -- ugyanakkora gyorsítótár, és nincs benne HyperThreading se, ahogy egyetlen Core architektúrájú termékben sincs.

 

De sebaj, mert van nekünk négy végrehajtó magunk (execution core), amit ha kihasznál az operációs rendszer és az alkalmazás, soha nem látott teljesítménynövekedést érhetünk el – állítja az Intel. Nos az Intel a Core 2 Duo esetében már demonstrálta, mit is tud az új kialakítás – ha jól használják ki – és a Core 2 Quad a gyártó szerint akár 70 százalékkal is gyorsabb tud lenni, mint elődje, az X6800.

 

Maga a processzor két Conroe mag „egybekelése”, kétszer négy megabájtos másodszintű gyorsítótárral, és 2,66 gigahertzes órajellel. Maximális fogyasztása 135 Watt lehet, ami nem kevés, de figyelembe kell vennünk, hogy ezt bizony négy mag bocsátja ki.


 

Tesztmenet

 

Tesztünket a Core 2-es elemzésünk alapján készítettük – mivel a QX6700 tulajdonképpen két Conroe magos egység egy lapkán, elsősorban ezek a tesztek a legérdekesebbek.

Kezdjük rögtön két szintetikus teszttel: a 3DMark06 már bizony kihasználja a többszálú feldolgozás lehetőségeit, és ez igen csak meglátszik az eredményen: mintegy 60%-kal tudott gyorsabb lenni a négymagos Kentsfield a világ eddig leggyorsabb asztali processzoránál. Ha átnézünk a Cinebench-re, amely egy grafikus renderelő program, itt több, mint 30 százalékos sebességnövekedésről számolhatunk be, itt is a megkétszerezett magokból adódóan.

 

tabla1.jp

 

Az egyetlen tesztprogramunk, amely nem használta ki ezt a lehetőséget, a LAME nevű MP3 kódoló volt – mivel 300 megahertz-cel kisebb órajelen működik a QX6700, mint az X6800, így sajnos lassabban is készült el a konvertálási feladattal. A HD DivX kódolás esetében viszont ismét kivágta a rezet a négymagos versenyző, és 12 másodpercet vert rá az elődre. Ugyanez történt a WMV kódolás esetén is (mindkét alkalmazás felkészített a többszálú feladat végrehajtásra), itt mintegy 18 másodperces előnyt tudott szerezni a mezőny előtt.

 

 

Mi következik mindebből?

 

Vegyesek az érzelmek, már ha lehet egyáltalán azokról beszélni egy processzor kapcsán. A kicsit negatívabb szájízt az adja, hogy a konvertáló, kódoló, professzionális programokon kívül elenyésző azon szoftverek száma, amelyek ki tudják használni a négy végrehajtó mag által biztosított sebességelőnyt. Így egy négymagos processzor, egy ezt nem támogató alkalmazás esetén pont annyit ér, mint egy hasonló órajelű, egymagos kiadás. Másrészről viszont, ha optimisták vagyunk, és hamarosan a többszálúság teljesen egyértelmű lesz a szoftverfejlesztők számára, akkor az Intel jó előre bebiztosította teljesítményfölényét – soha nem látott sebességet képes elérni némely alkalmazás terén a Kentsfield magos CPU. Ha a szoftvervilág rövid időn belül elkötelezi magát az ilyen alkalmazás-programozás irányába, akkor az Intel bombabiztos pozícióba lőtte magát.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.