Hirdetés

Egymilliárd GeForce GPU az NVIDIA-tól



|

1999. augusztusában kezdődött a GeForce széria pályafutása, amely mérföldkőhöz érkezett.

Hirdetés

Az NVIDIA tajvani gyártópartnerével, a TSMC-vel közösen jelentette be, hogy immáron egymilliárd GeForce grafikus processzort szállítottak le. Ez mindenképp mérföldkő a vállalat számára. A rekordhoz 12 év kellett, és összesen öt DirectX-generációt fed le.

 

Jen-Hsun Huang, az NVIDIA elnöke és vezérigazgatója elmondta, hogy a GPU több mint egy évtizeddel való feltalálása óta az NVIDIA óriási léptékben fejlesztette grafikus processzorait a technológiai iparban. Huang hozzátette, hogy a TSMC-vel való szoros együttműködésnek köszönhetően ezek az eszközök az elmúlt évtizedben ezerszer bonyolultabbá, összetettebbé váltak, és képesek kielégíteni a kéziszámítógépektől a PC-ken át, egészen az adatszervereket is.

 

A GeForce széria 1999. augusztus 31-én debütált a DirectX 7-et támogató, NV10-es magra épülő GeForce 256-tal (SDR). A RIVA TNT2-t leváltó grafikus kártya névadását egyébként a felhasználóknak köszönheti, az NVIDIA ugyanis a közösséghez fordult az új név érdekében. Érdekesség, hogy közel 12 000 nevezés közül került ki győztesen a GeForce elnevezés. Azóta a videokártya-család felhasználók és játékosok millióit hódította meg. 

 

 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.