Hirdetés

Elkészült az Athlon 64 FX-57



|

Hirdetés

A The Register beszámolója szerint az új processzor legnagyobb előnye a minden eddiginél nagyobb túlhúzhatóság, amely az AMD megváltozott koncepciójának köszönhető. A vállalat ugyanis a jelek szerint belátta, hogy az eredeti órajel megemelése rendkívüli módon, szinte minden más szempontot maga mögött hagyva fontos a fanatikus játékosok számára, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, hiszen az FX-57 magas órajele és egyéb újításai révén éppen ezen játékosoknak kedvez.

A processzor alapesetben 2,8 GHz-en fut, és 1 MB másodszintű gyorsítótárra, valamint az FX vonalon jól megszokott beépített kétcsatornás memóriavezérlőre támaszkodik. A Socket 939 foglalatba illeszkedő chip a San Diego kódnéven jelzett család első tagja. Az Athlon 64 FX-57 azonban nemcsak órajelét tekintve ver rá elődeire, ugyanis 90 nanométeres csíkszélességével, valamint az SSE 3 támogatásával a gyártástechnológia, illetve az utasításkészletek terén is elsőnek számít. Ez még vonzóbbá teheti a processzort, amelynek fogyasztása a híroldal értesülései szerint alap órajelen 104 wattnál tetőzik. Mi több, az AMD a beépített memóriavezérlőn is csiszolt, így az FX-57 számára már az 533 MHz-es DDR modulok sem jelentenek problémát.

A processzorgyártó tehát betartotta korábbi ígéretét, és - igaz, némi késéssel - elkészült az első 90 nanométeres csíkszélességű FX chippel. A tavalyi elképzeléshez képest azonban némileg változott a kép: a vállalat ugyanis akkor még a hagyományos felépítésű, egymagos 4200+ és 4400+ második negyedévi bemutatkozásáról beszélt, amely chipek az Athlon 64 vonalat hivatottak volna megújítani. Ehelyett azonban az ikermagos processzorok ígéretes elindulásának lehettünk tanúi, igaz, ezek a chipek a tesztek tanúsága szerint nem kifejezetten a játékosoknak kedveznek.

Az FX-57 ára is arról tanúskodik, hogy az AMD az FX sorozat processzorai közé szeretné beágyazni az ikermagos chipeket, ugyanis a vállalat új üdvöskéje 1031 dolláros áron kerül forgalomba, amellyel nemcsak elődjét, hanem az ikermagos család legnagyobb, 4800+ jelzésű tagját is maga mögött hagyja. A csúcskategórát tehát - némi meglepetésre - az FX-57 képviseli, míg az ikermagos chipek mögötte sorakoznak fel.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.