Hirdetés

Érkeznek a windows 8-as Dellek



|

Egy hibriddel és két egybegéppel készül a Dell a Windows 8 szezonra.

Hirdetés

A Dell bejelentette Windows 8-as termékportfoliójának három tagját, az XPS 12, XPS One 27 és az Inspiron One 23 modelleket. A termékekre jelenleg Angliában, Franciaországban és Németországban lehet előrendelést leadni, de az elkövetkező napokban egész Európában elérhetőek lesznek, köztük hazánkban is. Emellett a Dell jelenlegi XPS, Inspiron, Latitude, OptiPlex és Precision márkák termékeihez már Windows 8 operációs rendszer is választható.

 



Az XPS 12 (bruttó 429.900 Ft-tól) két eszköz egyben: egy teljes funkcionalitást kínáló, maximális teljesítményt nyújtó laptop, amely könnyedén átalakítható egy minden funkcióval felszerelt érintésvezérelt táblagéppé. A  kihajtható érintőképernyővel elegáns, innovatív és egyszerű módon, egyetlen mozdulattal alakíthatjuk a készüléket laptoppá vagy táblagéppé. Táblagép módban a kijelző teljesen elfedi a billentyűzetet, így védi azt a szennyeződéstől és a folyadékcseppektől. A Full HD kijelző 90 százalékkal több képpont megjelenítésére képes, mint a szokványos HD kijelzők, így szavatolja, hogy az olvasható és megtekinthető tartalmak is a legjobb minőségben jelennek meg.



Az XPS One 27 All-in-One (bruttó 449.900 Ft-tól) nagyfelbontású képernyője és kiemelkedő grafikus teljesítménye a multimédiás tartalomalkotást és a kikapcsolódást is élménnyé teszi. Az elegáns, helytakarékos formaterv egy 27 hüvelyk széles Quad HD kijelző köré épül, amely 78 százalékkal több képpont megjelenítésére képes, mint a Full HD kijelzők. A csuklós állvány a kijelző 60 fokos döntését is lehetővé teszi, így maximálisan kihasználhatjuk az érintőképernyő nyújtotta kiegészítő lehetőségeket. Akár digitális mesterművet alkot valaki, akár HD minőségű szórakozásra vágyik, az XPS One 27 biztosítja a legkiválóbb multimédiás teljesítményt, hangot és grafikai hátteret. A Dell népszerű rendszereinek frissített változata is elérhető lesz még karácsony előtt. Az XPS 13 modell az Ivy Bridge lapkakészletre épül, így kétszer olyan gyors, mint a korábbi generáció.

 



Az Inspiron One 23 (burttó 309.900 Ft-tól) helytakarékos és karcsú All-in-One számítógép lenyűgöző teljesítményt nyújt, a ragyogó Full HD kijelző pedig már érintőképernyővel is rendelhető, így az egész család számára megfelelő eszköz lehet tanuláshoz vagy szórakozáshoz.

A fenti termékek a Dell új, frissített számítógép termékcsaládjának részét képezik. A Dell az elkövetkező hetekben új platformokat mutat majd be XPS, Latitude, OptiPlex és Inspiron készülékeihez, továbbá új monitorok is elérhetőek lesznek a felhasználók számára.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.