Hirdetés

Európában nem lesz kelendő a Dual Disc



|

Hirdetés

Az egyik legnagyobb európai államban, Németországban például összesen 180 - 200 ezer ilyen lemez eladásával számol a cég.

Európában idén augusztustól lesznek kaphatók a Dual Disc névre keresztelt zenei adathordozók. A vállalatnál azonban eléggé pesszimisták és úgy vélik, hogy az európai vásárlók nem igazán lesznek vevők a zenei-CD és a DVD ötvözetéből létrejött termékekre. A Dual Disc európai bemutatójára a tervek szerint augusztus 29-én, Berlinben kerül majd sor, röviddel a Nemzetközi Híradástechnikai Kiállítás (IFA) megnyitója előtt. A többi európai országban az új termékek szeptember végétől, illetve október végétől lesznek kaphatók, így a Sony-BMG szerint idén karácsonyra "beindulhat az üzlet".

A Dual Disc európai bemutatójával egy időben nagyszabású marketingkampányba, illetve kedvezményes vásárlást biztosító akciókba is kezd a zenei konszern. Első lépésként augusztus végén húszonöt német előadó albumait fogja kiadni ilyen formátumban a vállalat. Üröm az örömben ugyanakkor, hogy az albumok inkább régebbi zenei műveket tartalmaznak majd, többek között az AC/DC-től, Miles Davistől, David Bowietól vagy Ushertől.

Mindez ellentmond Maarten Steinkamp, a Sony BMG európai vezetőjének áprilisi nyilatkozatának, amely szerint az új termékhez új tartalom is jár és nem a régi dalokat fogják leporolni. A vállalat vezetői nagy reményeket fűznek ugyanakkor az új művekhez, mint amilyen Bruce Springsteen, az Oasis vagy Jennifer Lopez új albuma.

A Dual Disc lemezek hagyományos CD- és DVD-lejátszókkal játszhatók le. Egy ilyen korong 2,50 dollárba kerül és a hagyományos audio-CD-khez képest 30 percnyi plusz multimédiás anyagot, például videókat is tartalmazhat. A zeneipar ráadásul úgy véli, a Dual Disc nehezebben másolható, mint a hagyományos audio-CD-k, így csökkenhetnek az illegális másolatokból származó bevételkiesések is. A Dual Disc-eladások a hagyományos CD-eladásokhoz képest még relatíve kis arányban képviseltetik magukat. Míg egy Dual Disc-en megjelent albumból tízezreket adnak el, addig Anastacia aktuális albumából tizenöt hónap alatt több, mint egymillió darab került az otthonokba.

A Sony-BMG pesszimizmusa mindenesetre azért meglepő, mert áprilisban Maarten Steinkamp, a társaság európai vezetője még nagy jövőt jósolt a Dual Disc-nek, mondván könnyen előfordulhat, hogy a következő 2-3 esztendőben a CD-k végleg el fognak tűnni. Azonban ezzel szemben kiderült - és ezt az első eladási eredmények világosan megmutatták - hogy közel sincs ok ekkora optimizmusra. Az Egyesült Államokban kísérleti jelleggel január óta kaphatók a Dual Disc-en tárolt zenei lemezek, amelyekből eddig összesen félmillió példány kelt el.

A Sony-BMG egyébként a Sony és a Bertelsmann kiadó zenei részlegének, a BMG-nek a 2003-ban történt egyesüléséből jött létre. Számos zeneipari cég tesztel különböző új formátumokat és eladási stratégiákat. Az új termékek egyike, amelyekhez nagy reményeket fűznek a szakemberek a Dual Disc. Kérdés azonban, hogy az új adathordozó valóra váltja-e a hozzá fűzött reményeket?

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.