Hirdetés

Gyógy-IT-ó eszközök



|

A számítástechnika a hétköznapokban leginkább árnyoldalait mutatja, de szerencsére nem csak egészségrontó tényezőkből és stresszből áll az IT világ. Sokszor épp a nehézségeken segítenek át egyes termékek.

Hirdetés

Egy idő után idegesítő számunkra a számítástechnikai eszközök kezelése? A legfontosabb kérdésben, egészségünk megőrzésében semmi hasznát nem vesszük a modern kütyüknek? Vannak olyan eszközök, melyeket egyszerűen nem bírunk megelégedéssel használni? Bizony, ezzel a véleménnyel nem vagyunk egyedül, a legtöbb periféria, beviteli eszköz, kütyü tervezésekor a profitot és a dizájnt fontosabb szempontként tartják számon, mint az ergonómiát, és a termékek többsége pedig épp egészségrontó hatásáról közismert – gondoljunk a (főleg régebbi) monitorok szemrontó hatására vagy a néhány éve még komolyan vett, mára a válság által háttérbe szorított RSI jelenségekre.

 



Mi több, nem csupán a szórakoztatóelektronika és a kommunikáció területén építhetők jól használható, speciális eszközök. A mikroelektronika az egészségvédelemmel és -felügyelettel foglalkozó berendezésekben is helyet kapott, így ma már komoly tudás zsúfolható össze körömnyi készülékekben. A számítástechnikában már meghonosodott technológiák kicsit más szemlélettel alkalmazva épp a megszokottal ellenkező irányba mozdítják életünket, egészségünk megőrzésében vagy visszanyerésében segítenek. Meglehet, hogy érdemes lenne eleve minden eszközt ilyen szemlélettel tervezni és használni.

MAGic nagyfeliratos billentyűzet

 



Nagyon idegesítő, ha a billentyűzet feliratai csak szépek, de nem jól olvashatóak. Nemcsak gyengén látóknak, de szemük mindennapos megerőltető használatában megfáradtaknak is segít a MAGic nagyfeliratos klaviatúrája. A nézet nagyításának mértékéhez görgőt kínál, a mellékelt MAGic szoftverrel karöltve pedig működnek a színkiemelés, kurzorkiemelés és egyéb segítő funkciók is.

BodyMedia FIT


PC-ről és okostelefonról is követhetők a BodyMedia FIT karszalag mérései. A felkaron hordandó, órához hasonló műszer a bőr állapotából következtet a test aktivitására, méri az elégetett kalóriát és az alvás minőségét is. A mellékelt szoftverrel az adatokat étrendünkkel egyesítve kontrollálhatjuk akár fogyókúránkat is.

Basis Band

 



Egy szupermodern órának tűnik, de annál többet tud a Basis Band. Csuklótapintással dolgozó pulzusmérőt tartalmaz és persze a szükséges vezérlést, ami jegyzi, hogy a nap mely szakában milyen aktívak voltunk és felismeri az ébrenléti-alvási periódusok váltakozását is. Edzéstervvel és értékeléssel is szolgál, eredményeinket a Facebookon megoszthatjuk.

Zeo, az agyhullámlovas

 


A jó alvás az egészség egyik alapja, ezért a Zeo Inc. azt tűzte ki céljául, hogy a lehető legjobban aludhassunk. Ennek érdekében egy puha fejpántba épített Bluetooth-kompatibilis agyhullám szkennerrel feltérképezi alvásmintáinkat. Az adatokat okostelefonos alkalmazás elemzi, rámutat a problémás szakaszokra és megoldástervet készít.

Wi-Fi mérleg

 



A Withings mérlege aztán mindent tud, amit egy mérleg tudhat, épp hogy a hűtőt nem zárja le súlyriadó esetén. Kapcsolatot tart okostelefonnal vagy laptoppal, jegyzi a tömeg mellett a testzsír- és szárazanyagarányt is. Az adatokat megoszthatjuk dietetikusunkkal vagy az orvossal, és fitnesz szolgáltatásokat is ajánl a rendszer.

Vérnyomásmérő iPhone-hoz


Jobban áttekinthetjük egészségünket a Withings vérnyomásmérőjével. Az iOS-alapú Apple termékekhez kapcsolható periféria még csak nem is az olcsóbb csuklós megoldások számát szaporítja, felkarra csatolandó. Kielemezhetjük a trendeket és orvosunk dolgát is megkönnyíthetjük vele. Természetesen alsó és felső értéket, valamint pulzusszámot is rögzít az eszköz, akár három mérés átlagából.

Vezeték nélküli vércukormérő


Számos egészségbiztosító támogatja a Telcare vezeték nélküli, mobilhálózatra támaszkodó vércukormérő berendezését. A készülék privát adatbázisba továbbítja a mérések eredményeit, melyet az illetékes egészségügyi személyzet így könnyen áttekinthet. Mobil előfizetés nem kell hozzá, de iPhone diabétesz alkalmazással szinkronizálható.

Sonamba, a családi ügyeletes


Idősebb szülőket és távol lakó gyermekeiket hivatott összekötni a Sonamba. Kevés technológiai affinitással bírók számára készült, központja egy speciális, gyógyszeremlékeztetőkkel is szolgáló, az ügyelet számára aktivitásjelentéseket küldő táblagép. Rendelhető hozzá 24 órás megfigyelő szolgáltatás és telefonos betegtámogatás.

Independa Health Measures

 



A nyugaton már némi múlttal rendelkező telecare rendszerek gyakorlatát ülteti át a felhőalapú adatbázisok talajába az Independa készülő rendszere. A Health Measures webalkalmazással és a gyártó Artemis vezeték nélküli érzékelőrendszereivel nemcsak szakszemélyzet, hanem a családtagok is követhetik a gondozottak, illetve felügyeltek állapotát, medikációját.

Egészségkövető Ford autók jönnek

 



Sok autóbalesetet okoznak a krónikus betegségek tünetei, rohamai. Ezt megelőzendő a Ford olyan autós rendszerek kifejlesztésén dolgozik, melyek képesek az utas pacemakerét és vércukormérőjét monitorozni és szóbeli vészutasításokat is fogadnak. A fedélzeti rendszer még időben figyelmeztethet egy közelgő cukorsokkra vagy szívrohamra, lehetővé téve a biztonságos félreállást.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.