Hirdetés

Heti Hardver: szemkápráztató kijelzőt villantott az Acer, sebességbajnok DDR4 memóriákat leplezett le a G.Skill

|

Nem szűkölködtek a gyártók a bejelentéseket illetően ezen a héten sem: a címben említett eszközökön felül egy siker várományos Linksys hálózati eszközt, egy kicsi, mégis kellően erős Sharkoon tápegységet, valamint két új Alpenföhn processzor hűtőt is bemutatunk.

Hirdetés

Hirdetés

 

Elegáns CPU hűtőket mutatott be az Alpenföhn


A „Matterhorn” sorozatba tartozó kiegészítők az örök klasszikus fekete, illetve fehér színekben kerülnek forgalomba.


A technológiai megoldásokat nézve teljesen azonos kivitelű „Black Edition Rev. C”, valamint „White Edition Rev. C” néven debütáló újdonságok kialakításánál a gyártó szakemberei a már jól bevált kombinációt alkalmazták, azaz az elvárt hűtési teljesítmény elérésre érdekében egy nagyméretű ventillátort, illetve egy kiváló hővezetésű, alumíniumból készült tömböt használtak fel. Utóbbi részegység a fokozott hatékonyság okán lamellázott kialakítást, valamint 6 darab, 6 milliméter átmérővel rendelkező „U” hőcsövet is felvonultat, amelyek együttese kiváló alapot szolgáltat a nagyobb teljesítményű processzorok hűsen tartásához. A bordák közötti forró levegő mozgatását ezúttal a „WingBoost 2” fantázianevű ventillátorra bízta az Alpenföhn: a 12 centiméteres átmérővel rendelkező légkavaró PVM szabályzású, ezáltal fordulatszáma a terhelés függvényében 500 RPM, illetve 1500 RPM között dinamikusan változhat. A légkavaró maximális zajszintje 18,2 db(A), amely figyelembe véve a maximális fordulatszám mellett elérhető 106 m3-es óránkénti légszállítást, kifejezetten kedvezőnek tűnik.

Hirdetés


A minden népszerűbb INTEL, illetve AMD asztali processzorfoglalattal kompatibilis újdonság már felbukkant egyes külföldi webshopok kínálatában, jellemzően 52,9 eurós vételáron.


Rekorder sebességű DDR4 memória szettet villantott a G.Skill

A „Ripjaws 4” széria részeként debütáló csomag (nyitóképünkön) relatíve alacsony időzítés mellett kínál brutális sebességet.
 


Hirdetés

A 8 darab, egyenként 16 GB-os modulból álló szett teljes kapacitása nem kevesebb, mint 128 GB, amely tekintve a jelenleg piacon lévő szoftverek vonatkozó igényeit, kifejezetten időtálló értéknek tűnik. A hűtőbordával is ellátott modulok órajele CL16-16-16-36-os időzítés esetén 2800 MHz, amely elérését alap üzemi feszültség, azaz 1,35 V mellett is garantálja a G.Skill. A maximális kompatibilitás érdekében az XMP 2.0 profil mellett a szett SPD támogatással is rendelkezik, igaz, ennek aktiválása esetén a modulok csak a JEDEC szabványban definiált 2133 MHz-es órajel mellett használhatók.


Az élettartam garanciával a boltok polcaira kerülő csomag vételárával kapcsolatban egyelőre nem nyilatkozott a gyártó, figyelembe véve azonban az újdonság paramétereit, hazai vonatkozásban egy minimum hat számjegyű összegre tippelünk…


Újabb taggal bővítette SOHO router kínálatát a Linksys

Hirdetés

A „WRT1200AC” néven piacra lépő újdonságot a vásárlók visszajelzései alapján alakították ki a gyártó mérnökei.


Az újdonság tulajdonképpen a már piacon lévő, nem éppen barátságos árazásáról ismeretes WRFT1900AC modell kurtításával jött létre, amely végeredményeként egy alacsonyabb sebességű, azonban a nagytestvér minden lényeges technikai megoldását és szolgáltatását magáénak tudó termék látott napvilágot. A kétsávos újdonság maximális adatátviteli sebessége ennek megfelelően 867 Mbps az 5Ghz-es sávon, amelyet a 2,4 GHz-es tartományban rendelkezésre álló 400 Mbps-os szál egészít ki.

 


Az útválasztó a vezetékes hálózati kapcsolattartást illetően sem marad szégyenben, hiszen mind a WAN, mind a LAN oldalról gigabites portokat vonultat fel. A hátlapon ezen felül egy USB 3.0-ás, valamint egy USB 2.0/eSATA „kombi” aljzatot is találhatunk, amelyek révén a nyomtatók mellett akár külső merevlemezek csatlakoztatására is lehetőségünk nyílik. A megfelelő erőnlétről egy kétmagos, 1,3 GHz-es órajellel büszkélkedő Marwell processzor gondoskodik, amely elegendő teljesítményt szavatol alternatív firmware futtatásához is. Utóbbi lehetőség kiaknázása máris megoldott, hiszen a gyártó közleménye szerint a hazánkban is igen nagy népszerűségnek örvendő OpenWRT aktuális, „Chaos Calmer” névre keresztelt kiadása natív támogatást kínál az eszközhöz, így a kísérletező kedvű felhasználók relatíve könnyen válthatnak a gyári megoldásnál lényegesen nagyobb testreszabhatósággal és funkcionalitással büszkélkedő, nem mellesleg nyílt forráskódú szoftver variánsra.
 

Hirdetés


A két darab nagy teljesítményű, cserélhető kivitelű antennával ellátott újdonság hazai forgalmazásának megkezdésére még várnunk kell, azonban a termék a népszerű külföldi webáruházak kínálatából akár azonnal megvásárolható, 179,99 dollár ellenében.


Kisméretű házba szánja legújabb tápegységét a Sharkoon

A „SilentStorm SFX Gold” típusjelű újdonság 500 Watt teljesítményt biztosít, SFX rendszerekbe passzoló méret mellett.
 


A kompakt tápegységek mezőnyében is külön kasztot képvisel az SFX méretosztály, amely az utóbbi években jellemzően a „brand” számítógépek terepére korlátozódott. Ennek egyik legfőbb oka, hogy a korlátozott fizikai méret miatt teljesítményüket tekintve többségében 350 Watt környéki megoldásokról beszélhettünk, azaz igazán izmos konfiguráció építése nem vált elérhetővé SFX alapokon. Erre az égető problémára kínál megoldást a Sharkoon, hiszen a 130 x 125 x 53 milliméteres méretekkel rendelkező újdonsága 500 Wattos teljesítményt kínál, ráadásul 87%-os hatékonyság mellett. Utóbbi tulajdonsága révén a moduláris kiépítéssel rendelkező egység „80 Plus Gold”minősítéssel rendelkezik, amely okán kiváló választás lehet olyan környezetbe is, ahol az energiahatékonyság kiemelten fontos szempont. Szerencsére a kis fizikai méret ezúttal nem ment az üzemi zajszint, vagy a hűtési hatékonyság rovására, hiszen a 120 milliméteres ventilátor fordulatszáma hőmérséklettől függően dinamikusan változik. A kábelezés tekintetében ugyancsak teljes értékű megoldásról beszélhetünk, hiszen a szokásos csatlakozókon felül két darab 6+2 tűs PCI Express ág is rendelkezésre áll.

Hirdetés


A 80 eurós ajánlott fogyasztói ár mellett piacra lépő újdonság dobozában a tápegység mellett egy köztes darab is helyet foglal majd, amely révén, szükség esetén ATX házakba is beszerelhetővé válik az eszköz.


G-Sync kompatibilitást kínál az Acer legújabb ívelt monitora

Az „XR341CK” néven forgalomba kerülő megjelenítő 34 hüvelyknyi területet biztosít az önfeledt szórakozásra.


A hajlított IPS panelre épülő, 3440 x 1440 képpontos natív felbontással rendelkező újdonság a formavilágát illetően sem kispályás, azonban hála az nVidia neve által fémjelzett „G-Sync” technológiának, tudáskészletét tekintve is elsőrangú megoldásnak bizonyul. Az sRGB színteret 100%-ban lefedő, 21:9-es képaránnyal rendelkező panel képfrissítési rátája maximum 75 Hz lehet, amely jelentősen elmarad a gamer szegmensben mostanság általánossá váló 100 Hz feletti értékektől, azonban IPS technológiára építve még így is szép eredménynek számít. A képfrissítés a „G-Sync” miatt természetesen dinamikusan változhat a megjelenített tartalom függvényében, így végső soron szétesésektől, valamint egyéb képi aberrációktól mentes lehet a megjelenített tartalom.
 

Hirdetés


Extra funkció, hogy az alsó káva alatt egy vörösen izzó LED világítást is elrejtettek a mérnökök, amely a „G-Sync” aktuális üzemmódjával összhangban pulzál, tájékoztatva ezzel a felhasználót (és egyúttal közvetlen környezetét) a megjelenített tartalom jellemző értékéről. A játékosok életét könnyíti a 4 ms-os GTG válaszidő, a 300 cd/m2-es fényerő, valamint az 1000:1 kontrasztarány is, amelyek révén a képminőség nem lehet többé akadálya a virtuális harcmezőkön aratott sikereknek. A mindennapos felhasználást segíti a horizontális és vertikális irányokban egyaránt rendelkezésre álló 178 fokos betekintési szög, amely egy ilyen nagyméretű megjelenítő esetében már komoly fegyvertényt jelent. A monitort a megszokott HDMI és DisplayPort bementek mellett USB 3.0-ás hubbal, valamint két darab, egyenként 7 wattos hangszóróval is ellátták a mérnökök, így az alumínium állványzattal rendelkező monitor irodai felhasználáshoz is ideális választás lehet.


A VESA 100 furatokkal szintén rendelkező „XR341CK” piacra lépésére még várnunk kell, hiszen a gyártó közleménye szerint a forgalomba kerülés időpontja valamikor a harmadik negyedévben lesz esedékes. A várható vételárral kapcsolatban egyelőre 1299 dollárról esett szó, azonban a pletykák szerint az újdonsággal együtt piacra léphet egy valamivel olcsóbb változat is, amely a „G-Sync” támogatás helyett „FreeSync” technológiával a fedélzetén érkezik majd.

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.