Hirdetés

Hisense 55U8QF teszt - remek képminőség, fájó hiányok



|

A mobiltelefonok után a tévékészülékek piaca lehet a következő terület, ahol a kínai gyártók igencsak felrázhatják a mezőnyt. Ennek fontos szereplője a Hisense.

Hirdetés

Komoly átrendeződésre lehet számítani a televíziók világában, amin persze mi csak nyerhetünk, főleg akkor, ha a Hisense U8QF ULED készülékéhez hasonló, ár-érték arányban meggyőző versenyzők szállnak ringbe. A Hisense csak a szélesebb közönség számára tűnhet új belépőnek, de ha azt mondjuk, hogy a cég korábban felvásárolta a Toshiba és a Sharp tévés üzletágát is, akkor sejthető, hogy nem ezek az első, bátortalan lépései a tévés piacon.

A ULED technológia kissé mágikusan hangzik, de gyakorlatilag a Hisense saját fejlesztésű QLED paneltechnológiáját takarja, amelyet szintén házon belül fejlesztett Direct-LED FALD háttérvilágítási rendszer egészít ki (képes külön kezelni 132 zónát), az "U" előtag pedig az ultra színpontosságra és képminőségre utal, méghozzá nem üres ígéretként.

Hirdetés

Generációs problémák

A technológiának megvannak a maga előnyei és hátrányai is: hibátlan mélyfeketét sajnos nem várhatunk, ugyanakkor a valós kontraszt mértéke egészen meglepő, és a kvantumpontos technológiát használó legfejlettebb készülékekkel szemben is megállja a helyét. Ez játékos szemmel is különösen fontos, és a modell meggyőzően teljesít gyors mozgások közben is, legalábbis az "előző" konzolgenerációig. Az új konzolok által elvárt HDMI 2.1 hiánya azonban fájó pont lehet, ahogy az adaptív képfrissítési technológiáról is le kell mondanunk.

Arany középszer

A készülék a Hisense saját, VIDAA4.0 névre keresztelt operációs rendszerét használja, amely elérhető magyar nyelven is. Leginkább az Android TV-re emlékeztet, könnyen kiismerhető, gyors. Médialejátszót tartalmaz, de az alkalmazásboltból letölthető rá a Plex is. Ami a tartalomszolgáltatókat illeti, a legfontosabbak fellelhetők (Netflix, YouTube, Amazon Prime), de hazánkban is népszerű HBO Go, illetve a magyar feliratokkal szintén szépen felszerelt Apple TV hiánya bosszantó - ez utóbbinál azonban még zajlik a terjeszkedés. Hangok tekintetében a két 10 wattos hangszóró (ahogy sejthető) nem fog moziélményt adni, de ha az erőteljes mélyek hiányoznak is, a közép- és magas tartomány tiszta.

Mindent összevetve a Hisense 55U8QF jó képminősége és viszonylag barátságos ára sokakat rávehet arra, hogy a nagynevű gyártók termékei helyett inkább erre szavazzanak, de 120 Hz-es VRR frissítésre nem képes, és új generációs konzolokhoz sem a legjobb választás.

Ha szeretnétek remek teljes verziós programokat, biztonsági szoftvereket és értékes PC-játékokat kapni ajándékba, akkor fizessetek elő a havonta megjelenő PC World magazinra, a Prémium és a Gold csomagok mellé számtalan értékes ajándék jár.

Hisense 55U8QF

  • 4K HDR VA QLED-panel (10 bit [8 bit+FRC], 120 Hz)
  • Direct-LED (FALD) háttérvilágítás
  • UHD felbontás (3840×2160)
  • HDR10-, HDR10+-, HLG-, Dolby Vision-támogatás
  • Maximális fényerő 1000 nit
  • 4 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, komponens, kompozit, digitális audió, CI+ slot, 3,5 mm jack, LAN
  • HEVC/H.265, H.264, MPEG4, VC1, VP9 dekóderek
  • 2×10 W hangszóró
  • 123,2×79,9×30,8 cm (talppal)
PRO
  • Remek képminőség
  • Nagy fényerő
  • Nagy kontraszt
Kontra
  • Nincs HDMI 2.1
  • Néhány okosszolgáltatás hiányzik
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 7309
    [topic] => 1
    [group] => 1
    [gameinfo_name] => Hisense 55U8QF
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 377
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2021-01-22 16:44:26
    [gameinfo_webpage] => 
    [gameinfo_tags] => Hisense 55U8QF, Hisense,
    [gameinfo_url] => hisense-55u8qf
    [gameinfo_pro] => Remek képminőség
Nagy fényerő
Nagy kontraszt
    [gameinfo_kontra] => Nincs HDMI 2.1
Néhány okosszolgáltatás hiányzik
    [gameinfo_data] => 4K HDR VA QLED-panel (10 bit [8 bit+FRC], 120 Hz)
Direct-LED (FALD) háttérvilágítás
UHD felbontás (3840×2160)
HDR10-, HDR10+-, HLG-, Dolby Vision-támogatás
Maximális fényerő 1000 nit
4 db HDMI 2.0, 2 db USB 2.0, komponens, kompozit, digitális audió, CI+ slot, 3,5 mm jack, LAN
HEVC/H.265, H.264, MPEG4, VC1, VP9 dekóderek
2×10 W hangszóró
123,2×79,9×30,8 cm (talppal)
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 7
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 0
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_price] => 
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => 
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 377
            [manufacturer_name] => Hisense
            [manufacturer_url] => 
            [manufacturer_link] => http://global.hisense.com/
            [link] => /gyarto/
        )

    [link] => /termekinfo/hisense-55u8qf-7309.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => Remek képminőség
            [1] => Nagy fényerő
            [2] => Nagy kontraszt
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => Nincs HDMI 2.1
            [1] => Néhány okosszolgáltatás hiányzik
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 7.2
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    7

  • Ár/Érték:

    8

  • Extra funkciók:

    7

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.