Hirdetés

Jön a HDTV utódja



|

Japán kutatók már HDTV-hez képest 16-szor részletesebb Super Hi-Visiont fejlesztik. Az új rendszer még kihívásokkal küzd, de már több élő bemutatója is volt.

Hirdetés

Ugyan még a nagy felbontású televízió is távol van attól, hogy azt mondhassuk, elterjedt, de ez nem állítja meg a szorgalmas japán mérnököket. Az NHK (Nippon Hoso Kyokai) Tudományos és Technikai Kutató Laboratórium munkatársai múlt héten bemutattak egy új technológiát, mely a HDTV örökébe léphet - majd.

 

A Super Hi-Vision (SHV) képe 7680×4320 képpontból áll, mely így mindkét irányban négyszerese a HDTV képpontszámának, illetve - ha így érzékletesebb - 16 HDTV adás képe helyezhető el rajta.

 

 

felbontasok.jpg

 

 

A technológiát már egy éve bemutatták, de azóta az intézet kifejlesztett egy teljes felbontású CCD érzékelőt is tévékamerák számára, mely képes levenni egyben a teljes SHV képet. Eddig ugyanis a prototípus kamerák csak az SHV rendszer felbontásának felével bírtak. Így a három alapszínhez külön érzékelőket használtak, plusz egy extra, zöld komponensre hangolt érzékelővel hatékonyan megduplázták a részletességet, hogy a kép megfeleljen az SHV dimenzióinak.

 

 

camera.jpg

 

 

A pénteki bemutatón már az új érzékelővel dolgoztak, mely egymagában képes a teljes kép digitalizálására teljes SHV felbontásban. A kamera új prototípusát három méterre állították fel a díszlet kompozícióól, mely egy újságot is magában foglalt. A képet megjelenítő monitoron gond nélkül el lehetett olvasni a címlapsztorit - ez azért a mai HD és HDV kamerákkal így nem lenne lehetséges.

 

Az új kísérleti szenzor egyelőre monokróm, a végleges rendszerekben valószínűleg három érzékelő lesz majd, minden színkomponensnek egy-egy. Természetesen a nagy felbontású kép elkészítése csak az egyik probléma, mellyel az új tévérendszer tervezésekor számolni kel. A tömörítetlen SHV jel 24 gigabit sávszélességet igényel, ami menedzselhetetlen, tömörítésre van szükség. Ugyanakkor az ilyen masszív video jelfolyam tömörítése sem jelent éppen apró kihívást... Az NHK és a Fujitsu együtt dolgoznak a megoldáson, egy részmegoldásra már eljutottak. 16 kódoló egység munkájának összekapcsolásával sikerült az SHV képet 1/200-ad arányban tömöríteni, a mai HD kamerák újabbjaiban alkalmazott MPEG-4 AVC/H.264 tömörítéssel. Az eredmény - 128 mbps video sávszélesség igény - még mindig hatszorosa az eddigi HDTV-nek, ám már talán belefér Japán jövőbeni technikai lehetőségeibe.

 

 

shvtransportdemo.jpg

 

 

Mellesleg a kísérleti tömörítőrendszer ember magasságú és a fogadó oldalon is egy hasonló méretű szerkentyűt kíván. Ennek lapkányira zsugorított változatát kell elkészíteni, hogy a televíziós készülékek megépíthetők legyenek.

 

Nem tudni, mikorra készülnek el a fejlesztésekkel, de az NHK már eddig is gyorsnak bizonyult ezen a téren. A kilencvenes évek közepén indult HDTV kifejlesztését ugyanebben a laboratóriumban kezdték meg. Az NHK dicsekedhet az első űrbe küldött HDTV kamerával (Space Shuttle 1998) és az első Antarktiszról sugárzott élő, nagy felbontású adással.


Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.