Hirdetés

Máris törölték a még be sem jelentett NVIDIA Shield Tabletet



|

Elmarad a tavaly megjelent K1 kiadás idei évre tervezett frissítése.

Hirdetés

Zajos sikernek ugyan semmiképpen nem volt nevezhető a Shield Tablet, az NVIDIA mégis látott benne annyi fantáziát, hogy tavaly csökkentett áron újra piacra dobta K1 néven. Ugyan hivatalosan sosem erősítették meg létezését, de több jel is arra utalt, hogy 2016-ban érkezhet a folytatás, már az FCC-nél is bejegyezték a terméket.

Hirdetés

A dokumentumokban még P2290W kódnéven emlegették a lenti terven látható tabletet, majd később a gyártó fórumán felbukkanó információkból sikerült kimazsolázni, hogy egy Tegra X1 SoC, 3GB RAM, 32GB tárhely és egy 1920x1200 pixel felbontású kijelző képezte volna a konfiguráció alapját.

A játékos gépezet kapcsán azóta síri csend volt, most pedig kiderült, az NVIDIA törlési kérelmet nyújtott be az FCC-nél azzal a magyarázattal, hogy üzleti okok miatt leállították a projektet. Új Shield Tablet egyelőre tehát egészen biztosan nem lesz, úgy tűnik, a kaliforniai techóriás mostanában inkább videokártyáival van elfoglalva.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.