Hirdetés

Minden egyért, vagy egy mindenért?



|

A multifunkcionális eszközök világában néha jól jön egy kis egyszerűsítés.

Hirdetés

Bizonyára sokan hallottátok már valakitől: „Én egy olyan mobilra vágyom, ami csak telefonálásra jó!”. Számos olyan ismerősöm van, aki épp az ellenkezője a fogyasztók többségének, és új készülék vásárlásakor a sokoldalúság helyett inkább egyszerűségre vágynak. A magyarázat többnyire úgy szól, hogy az a kütyü, ami túl sok mindent tud, semmihez sem ért igazán - ezért jók a specifikus készülékek.

 

 

 

 

Legtöbbször jól jön, ha a mobilodon a hívásokon kívül tudsz szöveges üzenetet is küldeni, mutatja az időt, illetve felébreszt reggel. Mégis sokan érzik úgy, számukra felesleges, hogy a telefonon zenét hallgassanak, játsszanak, e-maileket küldjenek, szöveget szerkesszenek, esetleg videofelvételeket vagy fényképeket készítsenek.

 

 

 

 

A Tenna pontosan azoknak az embereknek készült, akik némi egyszerűségre vágynak. Yuree S. Lim koncepciója szerint az eszköz nem más, mint egy hangparancsok által vezérelhető, mindössze másfél hüvelyk méretű mobiltelefon, mely önmagában használva – egy leválasztható fülhallgató segítségével – a hívásokon kívül kizárólag üzenetek küldésére alkalmas. Amennyiben mégis multifunkcionális eszközre vágyunk, a Tennát bármi máshoz csatlakoztatva az adott készüléket mobiltelefonná varázsolhatjuk. Tehát rendelkezünk egy önmagában használható alap készülékkel, amiből pár mozdulattal többek között MP3-lejátszós telefont, vagy éppen fényképezős mobilt kreálhatunk – mindig azt, amit éppen akarunk. Lényeg, hogy a használni kívánt eszköz rendelkezzen kijelzővel és mini USB porttal - lehet laptop vagy asztali számítógép, e-könyv olvasó, hordozható játékkonzol, illetve video- vagy zenelejátszó.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.