Hirdetés

Rosszabb évet zár a PC-s piac, mint vártuk



|

Az IDC szerint 2013-ban 10,1 százalékkal zsugorodik a szektor.

Hirdetés

Az IDC legfrissebb előrejelzései alapján a PC-s piac az eddigi legnagyobb éves visszaesését könyvelheti el a 2013-as év végével. A személyi számítógépek eladásai idén 10,1 százalékkal csökkennek, ami a korábban várt 9,7 százalékos mínusznál is nagyobb visszaesést jelent. A jövő év elején sem számíthatnak a gyártók és a kereskedők sok jóra, ugyanis újabb 3,8 százalékos keresletcsökkenést várnak az elemzők az első hónapokban. 

Hirdetés

A PC-k iránti érdeklődés meglehetősen halványnak bizonyul világszinten, a fogyasztók ugyanis a meglévő gépeik cseréje helyett inkább új tabletet és okostelefont vásárolnak. Az asztali gépek számára némi keresletfellendítő esemény a Windows XP nyugdíjazása, ennek köszönhetően ugyanis legalább az üzleti szektor hajlandó új gépeket vásárolni. 

Az elemzők szerint az embereknek nincs oka lecserélni a régi gépeket, ráadásul hiába az elsődleges eszköz a munkában a PC, minél több új mobilkészülék jelenik meg, annál kevesebbet használjuk. Az IDC szerint a Windows megmentője a notebookok és a tabletek hibrid kategóriája lehet: az effajta gépekből 2017-ben akár 39,3 milliót is eladhatnak. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.