Hirdetés

Samsung SyncMaster 2493HM



|

Már sokan várták a „Kilimanjaro” becenévvel illetett monitorokat, aminek oka a nagy képátló és a kedvező ár.

Hirdetés

A Samsung Kilimanjaroként emlegetett modellkínálatában megjelent egy 24, illetve egy 26 hüvelykes kijelző, melyek hivatalosan továbbra is az ismert SyncMaster családnév alatt futnak. Az új megjelenítők nagy képátlójuk mellett viszonylag kellemes árukkal próbálják elcsábítani a vásárlókat.

 

Az olcsóság oka, hogy a nagyobb kategóriától eltérően nem valamilyen VA-panelt építettek a monitorba, hanem az elsősorban játékosok körében kedvelt TN-paneltípussal szerelték, ennek megfelelően a válaszidő mindössze 5 ezred másodperc körül alakul. A 2493HM jelzésű monitor fényes fekete kávát, és ezüst díszcsíkot kapott, az állványzat pedig megfelel a felső kategória elvárásainak, így minden irányban mozgatható, valamint portréállással is ellátták. Nagyon jó megoldásnak találtuk, hogy a menüvezérlés érintőgombokkal történik, melyek létezéséről csak a halvány feliratok tanúskodnak.

 

 

2493hm_k.jpg

 

 

Be- és kimenetekben sem szűkölködik a 24 hüvelykes modell: az analóg mellett HDCP-támogatással rendelkező DVI- és HDMI-bemenettel is szolgál. A Samsung grafikusoknak is ajánlja a monitorcsaládot, ám a mi véleményünk ettől kissé eltérő – persze nem mintha ez a típus hétköznapi használatra bármilyen téren is rossz lenne.

 

Igazából a 2493HM típusjelű SyncMaster a legjobb nagyképernyős TN-paneles monitor (amely a nagy képátlóból is adódik); élvezet vele játszani, dolgozni és filmet nézni – de még felfedezhetők a panel természetéből következő állandó hátrányok, mint például a háttérvilágítás beszivárgása a széleken, és a színek torzulása a látószög növelésével.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.