Hirdetés

SSD-meghajtók a Kingstontól



|

Az Intellel társul a gyártó - memóriakártyák és hordozható meghajtók után most SSD-tárolókkal is foglalkozik majd a Kingston, melynek első meghajtói még idén a piacra kerülnek.

Hirdetés

 

A Kingston elsősorban memórialapkákkal és memóriakártyákkal foglalkozik, azonban úgy döntött, ideje bővíteni tevékenységét: a gyártó csatlakozott az Intelhez, és hamarosan piacra dobja SSD-meghajtóit.

 

A tárolókat valójában az Intel gyártja majd, a Kingston pedig a piacra kerülésért felel (emellett teszteli azokat, és technikai segítséget nyújt) - elsősorban laptopokhoz és szerverekhez szánják a tárolókat. A tervek szerint még az idei évben kaphatóak lesznek.

 

intel-kingston.jpg

 

A Kingston SSD-piacra való belépése szintén a kivárásos politikára épült, akárcsak a flash memóriakártyák esetében. Utóbbit tekintve több évet várt a gyártó, mire "beszállt a játékba", ám hamar sikerült felzárkóznia, és az ebből származó évi 4,5 milliárd dolláros bevétele az éves eladásai egynegyedét teszi ki.

 

A vállalatnál úgy vélekednek, az SSD-piac hatalmasra nő majd a jövőben, ezért is döntöttek úgy, hogy élnek a lehetőséggel, és az Intel oldalán részt vállalnak belőle.

 

Az Intellel több mint egy évtizedes múltra visszatekintő Kingston szerint az emberek már várták a két fél együttműködését, és az új meghajtókat is.

 

Azt egyelőre nem tudni, hogy PC-kbe szánt verziókról mikor beszélhetünk, azonban a memóriakártya-gyártó erőteljesen hisz az SSD jövőjében, így feltehetően azokra a modellekre sem kell majd nagyon sokáig várni.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.