Hirdetés

TV szolgáltató lesz az Intel



|

Kizárólag a tartalmon állhat a vállalat kezdeményezésének sikere.

Hirdetés

Erik Huggers, a neves lapkatervező Media divíziójának alelnöke kedden a Dive Into Media rendezvényen hivatalosan is megerősítette azon régóta keringő pletykákat, melyek szerint a cég lényegében televízió szolgáltatóvá kíván válni. Az úriember állítása szerint ha minden jól megy, akkor egy éven belül az Intel akár be is léphet a piacra.


Sejthető módon a vállalat magát a tartalmat interneten keresztül kívánja eljuttatni a jövőbeli előfizetőkhöz, Huggers szerint a már meglévő szolgáltatók megoldásaihoz hasonlóan csupán egy beltéri egységre lesz szükség az adás „vételéhez”. Viszont meglepő, hogy a set-top box állítólag egy előlapi kamerával is rendelkezni fog, amely elvileg személyre szabott műsorok ajánlását teszi majd lehetővé. Az orwelli funkcionalitás kikapcsolásának lehetősége valószínű.


Az Intel elsőként az Egyesült Államokban elérhetővé váló szolgáltatásának sikere minden bizonnyal azon múlik majd, hogy a vállalat képes lesz-e szerződést kötni a tartalomtulajokkal, Huggers nem árult el részleteket a feltehetően már folyamatban lévő tárgyalásokról.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.