Hirdetés

Új DX11-es Radeonok várhatók hamarosan

|

Egyes források szerint az AMD két új HD 5800-as Radeonnal próbálja elterelni a figyelmet az NVIDIA új generációs GeForce kártyáinak hivatalos bejelentéséről.

Hirdetés

A március első hetében megrendezendő hannoveri CeBIT kiállításon leplezi le új csúcskategóriás GeForce grafikus vezérlőit az NVIDIA. A GTX 470 és 480 modellekre meglehetősen nagy teher nehezedik, hiszen bár akár forradalminak is nevezhető a gyártó Fermi néven futó architektúrája, és vélhetően nem lesz gond a teljesítménnyel sem, a konkurens vállalat már ma komplett DX11-es garnitúrát tud felmutatni. Az AMD ráadásul két újdonsággal is készül az új GeForce-ok bejelentésére, okos módon az egyik vezérlőről még a CeBIT előtt, míg a másikról a kiállítás után hull le hivatalosan a lepel.


Információk szerint jövő héten, egészen pontosan február 25-én indítják útjára a Radeon HD 5830-at, mellyel három típusra bővül a felső kategóriás DX11-es Radeonok száma. Az újonc modell is a 40 nanométeren készülő Cypress lapkára épül, ám az aktív shader processzorok száma kevesebb lett. Ebből az adatból és a típusszámból is látszik, hogy várhatóan kedvezőbb áron kerül majd forgalomba a HD 5830, a konkrét teljesítményéről azonban egyelőre nem tudunk nyilatkozni. Csupán feltételezni tudjuk, hogy nem lesz nagy a lemaradása a HD 5850-hez képest - még az 1280-ra csökkent shader processzor szám miatt sem - mivel a grafikus mag órajele 25 MHz-cel magasabb - 750 MHz -, a 256 bites memóriabuszon kommunikáló GDDR5 lapkák mérete és üzemfrekvenciája pedig követi az 50-es modell referencia terveiben szereplő értékeket. Ha pedig a lapka tuningpotenciálja sem változott, akkor viszonylag könnyedén beérhető lesz a középső HD 5800-as modell teljesítménye.

 

hd5830.jpg

Várhatóan így fest majd a HD 5830 referencia modellje
 

 


Jóval szűkebb felhasználói réteget céloz meg a HD 5870 Eyefinity 6 Edition grafikus vezérlő, mely csupán annyiban különbözik a már piacon lévő változattól, hogy 1 helyett 2 GB-nyi fedélzeti memóriával rendelkezik, illetve a hátlapon csak mini-DisplayPort monitor kimenetek találhatók. Így egy kártyával akár 6 monitor is meghajthatóvá válik, egy új szintre emelve ezzel az Eyefinity technológia által nyújtható élményeket.

 

amd_radeon_hd_5870_2gb_6dp.jpg

Alul a normál változat, felül az Eyefinity kiadás hátlapja
 

 


Sajnos sem a HD 5830, sem az Eyefinity Edition várható végfelhasználói áráról nincs információnk, ám abban biztosak vagyunk, hogy előbbi már a bejelentés hetében elérhető lesz a magyar számítástechnikai boltokban.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.