Hirdetés

Újból pert vesztett a Cooler Master



|

A vállalatnak be kell fejeznie egyes vízhűtőinek forgalmazását az USA-ban.

Hirdetés

Továbbra is kellemetlen szituációban a Cooler Master. A többek közt hűtési megoldásairól is széles körben ismert vállalatot még 2013-ban perelte be az Asetek, ugyanis a specifikusan folyadékhűtők készítésére szakosodott vállalat szerint az alperes ellopta az egyik szabadalmaztatott hűtési megoldását.

Hirdetés


Elsőként tavaly született döntés az ügyben: a bíró bűnösnek találta a Cooler Mastert, így a szabadalomsértő termékek eladásából származó bevétel 14,5 százalékát jogdíj gyanánt ki kellett fizetnie az Aseteknek. Röviddel később az Asetek visszament a bíróságra, ugyanis a Cooler Master nem volt hajlandó befejezni a kifogásolt hardverek árusítását, most a második pert is elvesztette a gyártó. Ennek következtében az idén januártól eladott termékek után 25,375 százalékos jogdíjat kell fizetnie a felperesnek, továbbá a bíró konkrétan betiltotta a szellemi tulajdonokat sértő vízhűtések Egyesült Államokban való forgalmazását is.


A feketelistán jelenleg a Seidon 120M, Seidon 120XL, Seidon 240M, Seidon 120V, Seidon 120V Plus, Nepton 140XL, Nepton 280L és Glacer 240L hűtők vannak, de még bővülhet a betiltott termékek köre. Ez azért is jelent problémát, mert a Cooler Master az Intelnek és AMD-nek is szállít a szabadalomsértő alapok felhasználásával elkészített processzorhűtőket, sőt: a Radeon R9 Fury X vízhűtésébe is beleköthet az Asetek.


(Forrás: TechPowerUp, Prohardver)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.