Hirdetés

A Samsung a sportos dolgokat hagyta az IFA idejére



|

Ha nem is teljesen új, de speciális kiadású okoseszközökkel rukkolt elő a dél-koreai cég Berlinben.

Hirdetés

Mivel az első látásra általunk is nagyon jónak ítélt Galaxy Note 8 csúcsmobilt már egy hete bemutatta a Samsung, ezért az IFA előtt külön megrendezett sajtóeseményükön a kiegészítőkre fókuszáltak. Érdekes, hogy teljesen új okosóra a várakozások ellenére nem érkezett, Gear S4 helyett az eddigi generáció sportosra szabott változata volt a középpontban, de szintén sportosították a Gear Fit 2 csuklópántot és felturbózta az akár víz alatt is lelkesen zenélő IconX füleseket.

Hirdetés

Gear S4 tehát nem érkezett - ki tudja, ennek mennyi köze van ahhoz, hogy a jelek szerint a pár éve beindult okosóra-hisztéria elég gyorsan lecsengett, és kiderült, hogy mégse olyan hihetetlenül nagy biznisz ez a szegmens. Azért a Gear S3-at erősen átalakították idénre, a Gear Sport nevű kiadás már külsőre is nagyot változott. A tavalyi, lapos és kecses kialakítás helyett amolyan férfias, és sportos (ha már egyszer ez a neve), divatosan böszme modell az idei változat, persze a pánt is inkább sportos, mint elegáns, de ezt természetesen cserélhetünk bármilyen kompatibilis óraszíjra, szóval nem kell aggódni.

A katonai specifikációknak megfelelő ellenállóság jegyében immár 50 méterig vízálló az óra, ami tud mindent, amit az elődje is, viszont a pulzusfigyelés már folyamatos, automatikusan követi az aktivitásainkat (tehát felismerik, hogy épp biciklizünk, úszunk, vagy akár táncolunk), és az Under Armour együttműködés miatt még több fitneszalkalmazással működik együtt. Az operációs rendszer továbbra is Tizen, de természetesen kiválóan kapcsolódik Android és iOS rendszerű mobilokhoz egyaránt.

A Gear Fit 2 Pro már inkább fitneszkarkötő, mint okosóra, de ez igaz volt a tavaly bemutatott elődjére is. Itt a külső se változott olyan drasztikusan, a pánt forma megmaradt, viszont az "agy" okosodott: most már saját, beépített GPS rögzíti a tevékenységeink útvonalát, szóval vihetjük magunkkal futni úgy is, hogy a telefont otthon hagyjuk.

Itt is megjelenik az 50 méteres mélységig garantált vízállóság, szóval aki a medence aljánál szeretne cápát utánozni, már okoskarkötőben is megteheti.

Az IconX fülhallgató szintén kapott ráncfelvarrást: a Bluetooth fülest leginkább abban turbózták fel, ami eddig a legfájóbb gyengesége volt, miszerint egy feltöltéssel nagyjából másfél óráig bírta a zenélést. Mostantól állítólag öt órán át is működik egy töltés után, de ha a saját memóriájából játsszuk le a zenét, még ennél is tovább, akár 7 órán keresztül kitart.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.