Hirdetés

„Nigériai” csalókat ítéltek el



|

Hirdetés

Két elítéltnek ezen felül még fejenként 205 ezer eurót is vissza kell az egyik károsultnak fizetniük. A hat férfit azzal vádolták, hogy a világban szétküldött több ezer e-mail, fax és postai levél segítségével a legkülönfélébb ürüggyel Amsterdamba csaltak embereket, akiktől aztán komoly összegeket csaltak ki. Az internetezők ismerik a „419-es csalás” vagy „előleg csalás” néven emlegetett eseteket, amelyek már a ’80-as évek eleje óta zajlanak, és az utóbbi időben áttevődtek az internetre. A „beetető” levél feladói bukott afrikai diktátorok rokonának adják ki magukat, akik segítséget kérnek a pénzük kimenekítéséhez - 10-25 százalékos jutalék fejében. Másokat azzal szédítenek, hogy nyertek a lottón. Hiába ismertek az ilyen esetek évtizedek óta, valakit mindig megszédít a nagy pénz reménye. Az egyik áldozat, egy orosz férfi több ezer dollárt kifizetett a csalóknak. Nemcsak az „átutalási díjat”, hanem még a „kábítószermentességi nyilatkozatért” is fizetett. Csak akkor fogott gyanút, amikor 35 ezer dollárt kértek tőle „terrormentességi nyilatkozat” fejében. Egy másik áldozat, egy svájci professzor 482 ezer dollárt adott oda a csalóknak, akik 9 millió dollárt ígértek neki, ha segít több millió dollár tisztára mosásában - a férfi még vegyszereket is vásárolt a pénzmosási akcióhoz! Végül ő segített a csalók kézre kerítésében, akiket egy amsterdami pályaudvaron le is tartóztattak 2002 nyarán. A vádlottak nem tettek vallomást a perben, csak a főkolompos állította, hogy semmi köze a dologhoz. Arra azonban nem tudott meggyőző magyarázatot adni, miként kerültek a beetető levelek a számítógépébe, és mit kerestek a károsultak nevei a zsebnaptárában.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.