Hirdetés

A Bitcoin lehet az év legrosszabb befektetése

|

A virtuális valuta árfolyama december 31-e óta 38 százalékot esett a dollárral szemben. De nem csak ez a bibi.

Hirdetés

A Quartz szakírója szerint az idei évben a Bitcoin lehet a világ legrosszabb befektetése. „A virtuális valuta árfolyama 2013. december 31-e óta 38 százalékkal csökkent az dollárhoz viszonyítva” – hangsúlyozta Matt Phillips. A szerző számításai szerint a Bitcoin pár hónap alatt többet vesztett az értékéből, mint a vörösréz, az orosz tőzsde és a Nikkei. Sőt, még az argentin pesónál is rosszabbul teljesített.

„Persze, nem meglepő, hogy megrendült a bizalom a kriptovalutában – írta Phillips. – Ha csak nem pénzmosásra, adóelkerülésre vagy drogkereskedelemre használták, sosem volt igazán értelme a Bitcoinnak.” Pontosabban volt. De csak azok számára, akik a kezdeti időkben maguk bányászták vagy olcsón vásárolták, aztán az árfolyam csúcsán túladtak rajta.

Phillips szerint a japán BitCoin-tőzsde, az Mt. Gox egy hónappal ezelőtti összeomlása fájdalmasan egyértelművé tette, hogy nem éri meg Bitcoinban tartani a pénzünket. (Valamikor a cég bedőlése közben 450 millió dollár értékű BitCoinnak titokzatos körülmények között lába kélt.)

Hirdetés

A cikkíró úgy látja, hogy a virtuális fizetőeszköz nem felel meg a megbízható fizetőeszközökkel szemben támasztott követelményeknek, mert csak szűk körben használják, és nem képes stabilan megtartani az értékét. Ráadásul, a múlt héten az USA adóhivatala, az IRS is alaposan megnehezítette a Bitcoin-tulajdonosok életét, miután úgy döntött, hogy a részvényekhez hasonló pénzügyi eszközként – vagyontárgyként – megadóztatja a kriptovalutát.

„Ha van egy tőzsdén jegyzett részvényünk, az azt jelenti, hogy jogunk van részesülni egy vállalat nyereségéből. Ha viszont egy Bitcoinunk van, az még az IRS döntése előtt is csupán annyit jelentett, hogy menő, a technológiához értő emberek vagyunk. Más szóval nem sokat” – összegezte a véleményét a Quartz szerzője.

Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.