Hirdetés

A brit fájlcserélőket is bírósággal riogatják



|

Hirdetés

A Brit Hanglemezipari Szövetség (BPI) - a zenekiadók képviseletében - arra figyelmezteti a címzettet, hogy beperlik, amennyiben nem hagy fel a letöltésekkel. A BPI korábbi igazgatója, Andrew Yeates januárban már kilátásba helyezett egy ilyen akciót. „Senki sem akarja bíróság elé rángatni a zenerajongókat, de meg kell védenünk üzleti érdekeinket, és támogatnunk kell a törvényes zenei szolgáltatásokat, amelyek egymás után érik el Európát.” A BPI tegnap közzétette saját kutatásának eredményeit, amiből kiderül, hogy az Egyesült Királyságban 8 millió ember tölt le saját bevallása szerint zenét, 92 százalékuk illegálisan!

„A vásárlási viselkedéssel való összehasonlítás azt mutatja, hogy a letöltők albumokra 32 százalékkal, egyes számokra 59 százalékkal költenek kevesebbet, mint az előző évben”, olvasható a szervezet jelentésében. A BPI új, azonnali üzenet kampányában arra figyelmezteti a fel és letöltőket, hogy az illegális fájlcserét már az 1988-as szerzői jogi törvény 16. és 20. paragrafusa törvényen kívül helyezte, tehát mindenki perrel számolhat, aki nem bénítja le a fájlcserélő szoftvereket a gépén.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.