Hirdetés

A BSA egyre aktívabb Szingapúrban

|

Hirdetés

Rendõrségi források szerint Szingapúrban október folyamán hét nagyobb rendõrségi razziára került sor, elsõsorban a Toa Payoh-i, az Ang Mo Kio-i, a Marine Parade-i, valamint a Bedok North-i régiókban. A távol-keleti országban korábban a Sim Lim Square-i régió számított a szoftverkalózok paradicsomának, azonban különbözõ források szerint a sikeres rendõri akcióknak köszönhetõen ezt a régiót a közelmúltban már teljesen "megtisztították", vagyis az utóbbi idõkben az ország ezen területén nem volt szükség razziákra.

A szingapúri rendõrség által az októberi razziákon lefoglalt négyezer darab hamis Microsoft szoftver több mint nyolcvan százaléka a közelmúltban bejelentett Windows XP volt, ami természetesen egyáltalán nem meglepõ. A Windows XP-t hivatalosan egyébként október 25-én kezdték forgalmazni, Szingapúrban pedig egy nappal késõbb, azaz október 26-án. Rendõrségi információk szerint a Windows XP illegális másolatait 2,75 és 5,50 dollár közötti összegért lehet megvásárolni, mely mindenképpen sokak számára vonzó lehet, hiszen a boltokban a Windows XP Home Editionért 213 dollárt, a Windows XP Professional Editionért pedig 312 dollárt kell kifizetni.

Katharine Bostick, a Microsoft vállalati jogásza szerint mindenképpen elítélendõ, hogy a szoftverkalózok illegálisan jutnak óriási pénzösszegekhez és kihasználják a cég Windows XP reklámkampányának a sikerességét. A szoftverkalózok nem egyszerûen csak a szoftverkereskedõket károsítják meg, hanem ezenfelül kizsákmányolják a szoftverfejlesztõk kreativitását és kemény munkáját is - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban Bostick.

A BSA (Business Software Alliance) legfrissebb felméréseibõl kiderül, hogy a Szingapúrban használt szoftverek több mint ötven százaléka illegális másolat, mely arány jelentõs mértékben rosszabb, mint a harminchét százalékos világátlag.

"A szoftverkalózok lényegében tolvajok. Hamisított programokat árulnak, ellopják a szoftverfejlesztõk és a szoftverkereskedõk pénzét, ráadásul a felhasználók rajtuk keresztül a boltokban kapható eredeti programokhoz képest alsóbb rangú szoftverekhez jutnak" - mondta Bostick.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.