Hirdetés

A Microsoft megnyitotta új innovációs központját



|

Hirdetés

A Microsoft EMIC-ben (European Microsoft Innovation Centre) dolgozó tudósai és mérnökei – a tudományos élet és az iparág más szereplőivel közösen – olyan alkalmazott kutatási projektekben fognak részt venni, amelyeket az Európai Bizottság, az országos kutatási programok és az európai államok támogatnak.

Az EMIC létrehozására azért került sor, hogy a Microsoft ezáltal részt vállalhasson az európai kutatás-fejlesztési tevékenységben. Ez a Microsoft válasza az Európai Bizottság felhívására, mely szerint nagyobb magánberuházásokra van szükség a lisszaboni célkitűzés eléréséhez, azaz hogy 2010-re az Európai Unió váljon a világ legversenyképesebb tudás alapú gazdaságává.




Az EMIC alkalmazott kutatásai három területre terjednek ki – a webszolgáltatásokra, a biztonsági és adatvédelmi technológiákra, valamint a vezeték nélküli technológiákra. Ezek három platformra összpontosulnak: a vállalati számítástechnikára, a beágyazott (embedded) eszközökre, valamint az otthoni felhasználásra. Az EMIC-ben végzett munka együttműködésen alapul, így a Microsoft megoszthatja másokkal technológiai ismereteit, illetve tanulhat is európai technológiai partnereitől, az egyetemektől és a kormányoktól.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.