Hirdetés

A PlayStation2 őrületet Európában is útjára engedték



|

Hirdetés

A várakozás a nagynál is nagyobb volt, mert az eredetileg tervezettnél egy hónappal később kerültek az üzletekbe az újdonság első darabjai.A lelkesedés hatalmas, amit alighanem az váltott ki, hogy a 128 bites konzol a legerőteljesebb eszköz a videojáték-piacon. A szerkentyűben egy beépített DVD lejátszó van s igen fejlett a grafikus megjelenítő rendszere is. Jövőre már a játékok interneten keresztüli kezelésére is alkalmas lesz a Sony terméke, ami erős konkurenciát állíthat a másik nagy japán gyártó, a Sega Dreamcast-jának.

A Sony arra számít, hogy a 370-425 dollár közötti áron forgalmazott gépből az év végéig egymillió darabot adnak el, s ez a szám a március 31-én záruló pénzügyi év végéig 3 millió darabra fog emelkedni. A terméket japánban már márciusban, Amerikában pedig októberben bevezették. Európában azért késett egy hónapot a premier, mert a japán gyárban nem volt elegendő alkatrész a biztonságos gyártáshoz.

A rajongók túlcsigázottságát mutatja, hogy az értékesítés első éjszakán Párizsban például csúnyán összeverekedtek a PlayStation fanok, s a Champs Elysées-ről három embert kórházba kellett szállítani.

Tán a franciákénál kevésbé heves vérmérsékletünk teszi, de nem értesültünk róla, hogy a PlayStation-láz Magyarországon bárki testiépségét veszélyeztette volna.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.