Hirdetés

A Samsung odacsap a szabadalmi trolloknak



|

Egy brit porszívógyártó azzal vádolta meg a dél-koreai óriásvállalatot, hogy lekoppintotta az egyik megoldását. A Samsung perel.

Hirdetés

A Verge hétfőn jelentette, hogy a Samsung beperelte a Dysont. A koreai cég jó hírnevének megsértése miatt 10 milliárd wonos (cca. 9,4 millió dolláros) kártérítést követel a brit porszívógyártótól.

A két vállalat tárgyalótermi tusakodása tavaly kezdődött. Akkor a Dyson perelt: azzal vádolta a Samsungot, hogy „cinikus módon lemásolta” egyik szabadalmaztatott megoldását. Utóbb ugyan visszavonták a keresetüket, de a koreaiak szerint ez mit sem változtat azon a tényen, hogy megsértették a jó hírnevüket, és „visszaeső szabadalomsértőként” próbálták feltüntetni őket.

Hirdetés

A Samsung illetékesei egy, a Korea Times-nak adott nyilatkozatban azt írták, hogy a Dyson vádaskodásai „komolyan ártottak a vállalat megítélésének”, „alaptalan pereskedésüket” pedig „tűrhetetlennek” tartják.

Yoon Bo-keun, a Samsung társ-vezérigazgatója korában hangsúlyozta, cége „keményvonalas álláspontot képvisel azokkal a szabadalmi trollokkal szemben, amelyek marketingcélokra használják a pereket”. A Dysont nyilvánvalóan ilyenként tartják számon – annál is inkább, mivel a vállalat korábban többször is beperelte őket és másik nagy ellenlábasát, a Hoovert.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.