Hirdetés

Ajánlott e-mail Olaszországban



|

Hirdetés

Az intézkedés a következő két hónapon belül lép érvénybe a gyakorlatban.

A rendelkezéssel, melyet Lucio Stanca innovációs és technológiai miniszter előterjesztésében csütörtökön fogadott el a kabinet, Olaszország az európai digitális élvonalba került. 2003-ban az olasz közszolgáltatás 31 millió e-mailt kezelt, míg egy évvel korábban 14.6 milliót. Míg egy hagyományos postai küldemény bérmentesítése 20 euróba kerül, addig egy e-mail költsége 2 euró. Stanca szerint a korábbi hagyományos táviratok e-mailre cserélésével csak a külügyminisztérium papírfogyasztása több mint 17 tonnával csökkent.

Jelenleg 20 olasz internetszolgáltató rendelkezik azokkal a technikai minősítésekkel, hogy regisztrált (ajánlott) e-mail szolgáltatást bonyolíthasson - ez azt jelenti, hogy a feladónak két e-mail kell kapnia. Egyet saját hálózatától, hogy levelét továbbították, és egyet a címzett szolgáltatójától, amelyben megerősítik a kézbesítés tényét. A hivatalos szolgáltató köteles az üzenetforgalmi adatokat két évig megőrizni, így a levél nyilvántartásba vétele törvényes bizonyítékul is szolgálhat arra, hogy egy adott levelet feladtak - még akkor is, ha a feladó már mondjuk kitörölte gépéből a virtuális feladóvevényeket.

Olaszország vezető hatalom Európában a digitális aláírás alkalmazása terén. Az ország lakosságából eddig 1.25 millió regisztráltatott magának digitális aláírást a 13 hivatalosan felhatalmazott cég valamelyikénél. Olaszországhoz képest eltörpül Svédország a maga 100 ezer digitális aláírás-tulajdonosával, vagy Németország a maga 25 ezer regisztrált aláírójával. Az olaszok a digitális aláírás révén évi körülbelül 260 millió eurót spórolnak meg cégeiknek, így nem csoda, hogy 2003 folyamán a korábbi 8 százalékról 80 százalékra nőtt az e-mail használat aránya például az olasz cégek és a kereskedelmi kamara között.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.