Hirdetés

Az Amazon.com alkalmazottai szakszervezetben védik jogaikat



|

Hirdetés

Az elégedetlenség odáig fokozódott, hogy a világ legnagyobb online áruházrendszere, az Amazon.com ügyfélszolgálatának munkatársai szakszervezet alapításába fogtak.Az utolsó csepp talán az volt a pohárban, hogy a cég vezetői szerették volna, ha a dolgozók hetente legalább 50 órát nyomnak le a karácsonyi vásárlási boom idején. A szakszervezet kezdeményezői azonban arra számítanak, hogy a Seattleben (ahol az Amazon.com központja található) maguk mellé tudják állítani a városban működő négyszázvalahány ügyfélszolgálat képviselőjét, s így szervezetüket szakszervezetként ismertethetik el. Ez pedig azt jelentené, hogy kikényszeríthetnék egy kollektív szerződés megkötését is. A többi szakszervezet máris mögéjük állt, elsősorban is a WashTech, a technológiai munkások Washington állam beli tekintélyes egyesülete. Ez pedig azt jelenti, hogy a WashTech anyagszervezete, a Communication Workers of America is támogatást nyújt, amelynek keménységéről az ellene szervezett akciókra emlékezve egy másik washingtoni cég, a Microsoft sokat tudna mesélni. A fenyegetést, a közelgő vásárlási szezon előtt, az Amazon.com aligha hagyhatja figyelmen kívül, már csak azért sem, mert a mostanában gyengélkedő részvényárfolyamán sokat lendíthetne egy sikeresen lezárt karácsonyi periódus.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.