Hirdetés

Az Intelnél minden a Pentium 4-rõl szól



|

Hirdetés

A világ legnagyobb chipgyártó cégeként nyilvántartott Intel Corporation vezetõi a napokban üzleti körökben is elejtettek néhány olyan szót, melyek szerint az Intel 2002-ben minden korábbinál nagyobb hangsúlyt helyez a Pentium 4-es termékcsaládra, mely gondolom senki számára nem meglepõ. Ez többek közt azt jelenti, hogy az Intel egymás után piacra dobja majd az egyre magasabb mûködési frekvenciájú Pentium 4-es processzorokat, valamint az év közepén esedékes a hordozható számítógépekbe szánt Pentium 4, valamint az ugyancsak Pentium 4-es alapokon nyugvó, olcsóbb Celeron processzorok debütálása.

Az Intel ezenkívül nyilvánosságra hozta, hogy az elmúlt esztendõben megközelítõleg 7,3 milliárd dollárt fordított különbözõ befektetésekre és fejlesztési munkálatokra, mely összeg egyébként eredetileg 7,5 milliárd dollárra rúgott volna, ám végül ennél valamivel kevesebb lett. Paul Otellini, az Intel Architecture Group alelnöke elmondta, hogy szerinte a Pentium 4-es processzorok az idei év folyamán fokozatosan egyre nagyobb piaci részesedésre tesznek majd szert, ugyanis az elmúlt év utolsó negyedévének eladási adatai is ezt jelzik elõre.

Otellini ezenkívül elmondta, hogy 2001 utolsó heteiben nem túl sok, hordozható számítógépbe szánt processzort adott el az Intel, mely jelenség szerinte annak a jele, hogy a felhasználók inkább kivárnak, és csak akkor vásárolnak új notebookokat, amikor már a Pentium 4-es alapokon nyugvó modelleket is be lehet szerezni. Otellini szerint természetes jelenség, hogy amennyiben egy új termék megjelenése esedékes, a korábbi modellek utáni kereslet némileg visszaesik. Az elmúlt év utolsó negyedévében egyébként az Intel minden második eladott mobil processzora 0,13 mikronos gyártási technológiával készülõ Tualatin magos Pentium III volt, mely chip eladási mutatóival az Intel összességében véve elégedett.

Az Intel ugyancsak nagyon komoly reményeket fûz a közeljövõben debütáló új Celeron processzorokra, melyek a már jól ismert NetBurst, Quad Pumped architektúrára épülnek, és amelyek a pletykák szerint még a régebbi, azaz 0,18 mikronos gyártási technológiával készülnek majd. Az Intelnél egyébként folyamatos a 0,13 mikronos gyártási technológiákra történõ átállás, így a tavalyi évben négy üzem állt át a kisebb csíkszélességû processzorok gyártására, a jelenlegi negyedévben pedig egy újabb Intel üzemben kerül majd sor technológiaváltásra.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.