Hirdetés

Az OECD együttműködésre szólít föl a levélszemét ellen



|

Hirdetés

Így fogalmazott Herdwig Schlögl, az OECD főtitkár-helyettese. A brüsszeli konferenciára akkor került sor, amikor minden második e-mail kéretlenül kerül forgalomba, és amikor már egy hete fertőzi a világ számítógépeit a Mydoom vírus, amely épp ilyen kéretlen levélben érkezik.




A konferenciát előkészítő jelentés szorgalmazza, hogy az OECD országok kormányai működjenek együtt a törvények betartatásában, s használják anyagi erejüket „mézesmadzagként, ami arra serkenti a szolgáltatókat, hogy hatékonyabb spamvédelmi rendszereket fejlesszenek ki”. Schlögl felhívta a figyelmet arra, hogy a levélszemét „erodálja a felhasználók bizalmát az internetben, ami viszont aláássa a digitális gazdaságot és az internet egészének nyitott jellegét”.

Az együttműködés kapcsán Mozelle Thompson, az USA versenyhatóságának egyik biztosa elmondta, az USA már régebben együttműködik más országokkal. Ezt bizonyítja a 27 országot átfogó, és a múlt hét végén elindított szervervédő akció.



Thomson visszautasította az amerikai spamtörvényt „puhasága” miatt kritizáló európai vádakat. „A különbségek helyett koncentráljunk arra, ami közös. Ez pedig a spam probléma”, mondta. Az európai direkt marketing szövetség, a FEDMA igazgatója, Alistair Tempest is megerősítette, hogy a törvény csak egyetlen lehetséges eszköz a spamek elleni harcban, hiszen a hatályos gyógyszertörvények mindig is tiltották pl. a pénisznagyobbító vagy a Viagra tabletták gyógyszertáron kívüli forgalmazását, vagy az olyan pénzmosási csalásokat, amelyek hírhedtté tették Nigériát. Sokak szerint csak pénzügyi megoldással lehet fellépni a spamküldők ellen. „Ha nem sikerül elérnünk, hogy a spam költséges dolog legyen, nem tudunk hatékonyan védekezni ellene”, fogalmazott Erkki Liikanen az EU informatikai főbiztosa.
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.