Hirdetés

Bill Gates megnyitotta a CES-t



|

Hirdetés

Az elképzeléseket egy prezentációsorozat keretein belül tárták a világ elé. Gates több új készüléket és szoftveres újdonságokat mutatott be, melyek elsődleges feladata a felhasználók egyszerűbb kapcsolódásának kiszolgálása különféle digitális médiákhoz, bárhol, bármikor.

A bemutató egy jövőbeli átlagos otthonban kezdődött. Gates egy nagy képernyő segítségével átküldött egy jelentést a híradóban látott eseményekről a mobiltelefonjára, majd ezt követően az óriási monitoron többféle alkalmazás-kezelőfelületet jelenített meg, amelyeken keresztül munkatársaival kommunikált valós idejű videóbeszélgetések formájában. Eközben továbbra is figyelemmel tudta kísérni a képernyőn a híreket.

Ezután Gates egy repülőtéri terminálon szemléltette, ahogy mobiltelefonját ráhelyezve annak tartalma megjelent a képernyőn. Ujjlenyomatát felhasználva férhetett hozzá a terminálon keresztül a mobiltelefonján található adatokhoz. Némi eltelt idő után a képernyő figyelmeztette, hogy hamarosan indul a repülőjárata.

Több elemző szerint egyelőre szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy az irodai számítógépeket ilyen intelligens kijelzők váltják fel. Egyszerűen azért, mert a vállalatok nem engedhetik meg maguknak ezt a luxust, hiszen a többletszolgáltatások általi nyereség nem elégséges. Gates azonban számos, otthoni felhasználásra szánt újdonságról is beszélt.

Bejelentette, hogy több évre szóló megállapodást kötöttek a DirectTV videó adatfolyam-szolgáltatóval, hogy ők végezzék a Windows Media Center PC-k, és egyéb hordozható médialejátszók kiszolgálását. Demonstrálta azt is, hogyan képzelik el az Internet alapú szolgáltatásokat a Windows Live portálon keresztül, ahol például lehetővé válik televíziós tartalmak szinkronizálása és azok Media Center PC-ken történő lejátszása.

A digitális zenei szolgáltatások terén is történni fognak változások. A népszerű popsztár, Justin Timberlake népszerűsítette a helyszínen az MTV zenecsatorna Urge névre hallgató új zenei letöltő központját. A Microsoft és az MTV Networks partnerkapcsolatot létesítettek a rendszer szolgáltatásait illetően, így a Windows Vistával év vége felé érkező Windows Media Player 11-ben ez alkotja majd az újdonságok alapját.

A Tablet PC-k és az IP televíziók továbbfejlesztésére is nagy hangsúlyt kívánnak fektetni. Részleteket azonban még nem tudott mondani róluk Gates.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.