Hirdetés

Csak jövőre jelenik meg a Windows XP?



|

Hirdetés

A szakemberek szerint nagyon sok függ attól, hogy a cég időben, azaz még a nyár folyamán el tud-e készülni a Windows XP operációs rendszer végleges kódjával, amit a cég a nagy számítógépgyártóknak juttat majd el. A számítógépgyártók hétfői elmondása szerint a Microsoft a Windows XP végleges változatát július végére, vagy augusztus elejére igéri.

Amennyiben a Microsoft időben leszállítja a kész változatot a számítógépgyártóknak, a szoftver kereskedelmi változata akár már koraősszel a boltokba kerülhet, ami az év második legnagyobb forgalomú időszaka. A nagy PC-gyártók szerint azonban ha nem sikerül a viszonylag szűk időn belül elészülni a végleges változattal, a szoftvercég az éven már valószínűleg nem adja ki a WinXP-t. Ebben az esetben a Microsoft az év legnagyobb vásárlószezonjáról, a karányonyról maradna le, ami a társaságnak komoly anyagi veszteségeket jelenthetne.

"A Microsoft az elmúlt hét végén közölte, hogy abban az esetben, ha a Gold (végleges) kód nem lesz készen augusztus elejére, a Windows XP nem jelenik meg az évben" - mondta az egyik nagy PC-gyártó. "Ezidáig teljesen meg voltunk győződve arról, hogy a Microsoft az idei évhez ragaszkodik, ezért meglepett bennünket a hír."

Az elemzők szerint a Windows XP megjelenésére komoly befolyással van az Xbox játékkonzol, amely a tervek szerint ősszel fog megjelenni Japánban és az USA-ban. Az Xbox egy rendkívül nagy kaliberű projekt, amibe a szoftveróriás igen nagy összegeket fektetett be. Az elemzők azon az állásponton vannak, hogy a Windows XP és az Xbox nem jelenhet meg közel azonos időben, mert a két termék marketingkampánya zavaró hatással lenne egymásra. A jelek szerint azonban, ha mégis közel egyszerre kellene a két terméknek megjelennie, a Microsoft nem fog habozni a Windows XP kiadásának visszatartásával.

A fő probléma a Windows XP megjelenésével kapcsolatban a tesztelésre rendelkezésre álló idő lesz. A számítógépgyártóknak viszonylag sok időre van szükségük ahhoz, hogy a szoftvert számos rendszeren tesztelni tudják. Amennyiben erre nincsen elég idő, könnyen kompatibilitási hibák árnyékolhatják be a szoftver megjelenését.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.