Hirdetés

Csak júliusban lesz mindenhol iPod mini



|

Hirdetés

„Azt vártuk, hogy az iPod mini siker lesz”, mondja Greg Joswiak, az Apple hardver marketing alelnöke. „De tévedtünk. Sokkal nagyobb siker lett, mint gondoltuk”. A mini lejátszót januárban a Macworld kiállításon mutatták be. A hitelkártya méretű iPod mini 4 gigabájt terjedelmű zenét képes tárolni a 15 gigabájtos eredeti iPod verziónál kb. 50 dollárral olcsóbb áron. Az ár és a tárkapacitás aránya alapján sok elemző a mini lejátszó kudarcát jósolta, de amikor február közepén elkezdődött az értékesítés, az Apple közölte, hogy máris 100 ezer előrendelést igazolt vissza. Azóta pedig az Apple áruházak alig győzik a vásárlókat kielégíteni. „A kínálat azért korlátozott, mert új technológiát használunk”, magyarázza Joswiak. „Lényegében felhasználjuk az összes 1-hüvelykes merevlemezt, amit gyártanak.”

A marketing alelnök szerint azért lett olyan sikeres az iPod mini, mert a piacon korábban kapható flash-alapú MP3 lejátszók nagyjából azonos árért maximum 256 megabájt kapacitást kínálnak, míg a 4 gigabájtos tárkapacitás akár 1000 szám tárolását teszi lehetővé, vagyis a legelszántabb zeneőrültnek sem kell túl gyakran felújítania a repertoárt.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.