Hirdetés

Elpusztítaná az Anonymous a Facebookot



|

November ötödikén a hacker-banda megpróbálja majd kivégezni a világ legnagyobb közösségi oldalát.

Hirdetés

A Sony, a török és a szíriai kormány, valamint a Visa és a Mastercard elleni támadásairól elhíresült hacker csapat bejelentette, hogy november 5-én elpusztítja a népszerű közösségi oldalt. "A Facebook információt ad el a kormányzati ügynökségeknek, és alattomosan a biztonsági cégeknek is hozzáférést enged az adataihoz, hogy azok világszerte kémkedhessenek az emberek után. Néhány úgynevezett fehér kalapos IT-biztonsági cég együttműködik olyan autoriter hatalmakkal, mint Egyiptom és Szíria" - írják közleményükben.

 



"A Facebook teljesen szembemegy azzal, amit az AntiSec képvisel. Miatta egyik ember sem lehet biztonságban a kormányzatokkal szemben. Egy nap majd, mikor visszatekintesz erre az időszakra, rá fogsz jönni, hogy helyesen cselekedtünk. Köszönettel fogsz tartozni az internet bíráinak, mi nem bántunk téged, hanem megmentünk" - olvasható az Anonymous nyílt levelében, amelyben november 5-ét nevezik meg a támadás napjának.

A hadüzenet tehát már elhangzott, kérdés az, hogy az Anonymous miért jelentette be előre a Facebook hadműveletet. A tolvaj sem szól ugyanis előre annak, akinek a házába be akar törni. A csapat vélhetően a jól megszokott fegyveréhez, a LoW Orbit Ion Cannon, vagy az új fejlesztésű DDoS eszközéhez fog nyúlni, amellyel tagjaik folyamatos kérésekkel megbéníthatják a közösségi oldalt. A gond az, hogy erre a Facebook jó előre fel tud készülni - plusz szervereket munkába állítva -, s így haszontalan lehet a szolgáltatás megtagadás alapú támadás. Elképzelhető, hogy a nyílt levél célja főként a figyelemfelkeltés volt, amely plusz megjelenést biztosít az egyébként is a média által reflektorfénybe állított bandának.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.