Hirdetés

Idén jön az első magyar e-kereskedelmi Expo



|

Párhuzamosan 5 teremben, több mint 50 előadást hallgathat meg az a közel 1500 résztvevő, akit a rendezvényre várnak.

Hirdetés

Az Ecommerce Expo célja, hogy betöltse azt az e-kereskedelem területén ezidáig meglévő űrt, amit egy ilyen átfogó rendezvény hiánya okozott. Hogy mi a jelentősége egy ilyen hiánypótlónak számító eseménynek? Talán a legjobb magyarázat erre az e-kereskedelem dinamikus fejlődése:

Hirdetés

A KSH adatai szerint ugyanis a kiskereskedelmi forgalom 2015-ben 5,5%-kal nőtt. Ezen belül az e-kereskedelem - mint ahogy az azt megelőző 2 évben is - tavaly több mint 20 százalékkal bővült. Így minden kétséget kizáróan az egyik legdinamikusabban növekvő ágazatról van szó.

Ráadásul a tavalyi hazai e-kereskedelmi bevétel (megközelítőleg 340 milliárd forint) még mindig csak a teljes kiskereskedelmi forgalom körülbelül 4 százalékát teszi ki. Ez a legfejlettebb nyugat-európai piacokon már több mint 10%, így bőven van még növekedési potenciál a szektorban. Az előrejelzések is azt mutatják, hogy a kétszámjegyű növekedés középtávon biztosan megmarad.

Ennek fő oka, hogy folyamatosan nő itthon az internetes vásárlás népszerűsége. Az Eurostat felmérése szerint 2010-ben még csak a 16-74 éves korosztály 18%-a vásárolt valamit az interneten, ez a szám 2015-ben a duplájára nőtt (36%), de még mindig elmarad az EU 28 tagállamának átlagától (53%).

Várhatóan az elkövetkező években fogyasztói és eladói oldalról is még többen kapcsolódnak be az e-kereskedelembe köszönhetően az online vásárlás iránti egyre nagyobb bizalomnak, az internethozzáférés kiszélesedésének és a mobileszközök tömeges elterjedésének.

Ezt a dinamikusan növekvő területet mutatja be tehát a 2016. március 24-én, Budapesten megrendezendő Ecommerce Expo, amely az első olyan KKV esemény, ahol az e-kereskedelmi piac összes szereplője (logisztika, pénzügy, marketing, jog, IT stb.) képviselteti magát.

Külföldön már megszokottak az ilyen rendezvények, de most már nem kell távolabbra utazniuk azoknak, akik kíváncsiak a legújabb fejlesztésekre és trendekre. A szervezők több mint 40 kiállítót várnak a helyszínre, akik bemutathatják, hogy mivel járulhatnak hozzá egy-egy webáruház sikeréhez.

Mindamellett az Expo nemcsak kiállítás, de konferencia is egyben. Párhuzamosan 5 teremben, több mint 50 előadást hallgathat meg az a közel 1500 résztvevő, akit a rendezvényre várnak.

Az előadások átfogó képet nyújtanak az e-kereskedelem legfontosabb területeiről: webáruház indításhoz szükséges ismeretek, haladó marketing technikák, konverzióoptimalizálás, e-kereskedelmi jog és még hosszasan lehetne sorolni a különböző témákat.

Ezek alapján nyugodt szívvel ajánljuk az Ecommerce Expot mindenkinek, aki webáruház indítását tervezi, vagy aki a meglévő webshopját szeretné hatékonyabbá tenni.

A részletes tematikát és további tudnivalókat az alábbi weboldalon találja:

www.ecomexpo.hu

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.