Hirdetés

Intel-VIA: per pert követ



|

Hirdetés

A legfrissebb híradások szerint a világ legnagyobb chipgyártó cége, az Intel, valamint az egyik legnagyobb tajvani chipsetgyártó cég, a VIA Technologies közötti háborúskodás egyre jobban eldurvul, hiszen az Intel a napokban egy viszontkeresetet és egy hivatalos jogi beadványt nyújtott be válaszul a VIA által a közelmúltban a Texasi Kerületi Bíróságra beadott, Intelt vádló peres anyagra. Ebben az Intel által a napokban beadott anyagban többek között az is szerepel, hogy a tajpeji székhelyû VIA, valamint amerikai leányvállalata, a Centaur Technology öt olyan, az Egyesült Államokban bejegyzett szabadalmi jogot sértett meg, mely egyértelmûen az Intel tulajdonában volt akkor, amikor a VIA kifejlesztette saját C3 típusjelzésû processzorát. Az Intel beadványa szerint a VIA által az Intel számára ily módon okozott károk nem mérhetõk fel pontosan, valamint az Intel arra kéri a bíróságot, hogy az kötelezze a VIA-t a C3-as processzorok gyártásának és forgalmazásának leállítására.

Aki esetleg a közelmúltban nem követte volna figyelemmel az Intel és a VIA közötti csatározásokat, annak elmondom, hogy az egész ügy úgy kezdõdött, hogy a VIA szépen csöndben kifejlesztette a Pentium 4-es platform elsõ, DDR memóriákat is támogató alaplapi chipsetét, melyhez azonban nem kapott meg az Inteltõl néhány licencjogot. A VIA vezetõi akkoriban teljes nyugodtsággal azt nyilatkozták, hogy az említett VIA P4X266-os chipsetet még akkor is piacra dobják, ha a debütálás pillanatáig esetleg nem sikerülne beszerezni az Inteltõl a szükséges licenceket. Mint az késõbb kiderült, a VIA ez ügyben nem tudott megállapodni az Intellel, és ígéretéhez híven piacra dobta a P4X266-os chipsetet.

Az ügy akkor terelõdött jogi útra, amikor az Intel szeptemberben a Delaware-i Szövetségi Bíróságon beperelte a VIA Technologies-t, mondván a VIA a P4X266-os chipsettel megsértette az Intel licencjogait. A VIA jogi képviselõi természetesen nem hagyhatták szó, illetve viszontper nélkül a dolgot, így a közelmúltban a VIA a Texas Kerületi Bíróságon beperelte az Intelt, mert a VIA szerint az Intel a Pentium 4-es processzorokban olyan technológiákat is felhasznált, melyeket a VIA a C3-as processzoraiban alkalmazott, és amely technológiák szabadalmi jogai a VIA-t illetik meg. Mi itt kapcsolódunk be a történetbe, ugyanis az Intel a VIA ezen vádjaira adta be a napokban a viszontkeresetét a kerületi bíróságra. Az ügy kimenetele egyelõre kérdéses, hiszen a perek és viszontperek akár évekig is követhetik egymást, és a peren kívüli egyezségre nem sok esélyt látnak a szakértõk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.