Hirdetés

Kalózok az Európai Parlamentben és a Vatikánban

|

A jelek szerint az EP-ben is emberek dolgoznak, akik nem vetnek meg néha egy-egy jó sorozatot a komoly meló után.

Hirdetés

A TorrentFreak mindig érdekes statisztikákkal és cikkekkel szolgál a kalózkodás világát illetően és nincs ez másként most sem, a karácsonyi bejglizabálás és ünneplés közben. A BitTorrent adataira alapozva elmondható, hogy naponta több millió ember használja a klienst arra, hogy a legkülönfélébb helyekről szedjenek le ilyen-olyan tartalmakat, legyen az film, sorozat, játék, vagy valamilyen szoftver.

Hirdetés

Az új adatok alapján azonban az is kiderül, hogy az Európai Parlamentben is vannak olyanok, akik szeretik a filmeket és a sorozatokat, amivel nincs is semmi baj, miközben az is nyilvánvalóvá válik, hogy ezen alkotásokhoz ugyanúgy jutnak hozzá, mint sokan mások, azaz letöltik. Aki VPN nélkül használja a BitTorrentet, az vállalja, hogy az egész világ tudomást szerez arról, hogy mit tölt le és honnan, így több tucat cég használja ezen adatokat arra, hogy statisztikákat készítsen, illetve esetlegesen a jövőben jogi lépéseket tegyen. Az alábbi táblázatban látható néhány olyan torrent, melyet az Európai Parlament IP-címéről töltöttek le, tehát a képviselők is szeretik a mozizást, legyen szó a legújabb filmekről, vagy éppen a mostanában futó sorozatokról.

Nyilván nincs összefüggésben a kettő, de egyébként az EP-ben november elején éppen az volt napirenden, hogy kicsit flexibilisebb szabályozás kellene a fájlmegosztásokkal kapcsolatban, legalábbis ami az otthoni felhasználást illeti. De nem kell azt hinnünk, hogy csak kontinensünk képviselői hódolnak a kikapcsolódás ezen módjának, hiszen a tengerentúlról is vannak találatok:

De nem csak a politikán belül találunk érdekességeket, hiszen nem tartoznak a kivételek közé a filmstúdiók sem, nevesül éppen a Paramount Pictures, ahol szintén leszednek ezt-azt olykor:

Ahogy a TorrentFreak megjegyzi, nincs kalózkodás bűn nélkül, így a Vatikán sem tartozik a kivételek közé, ahol szemmel láthatóan a játékokat is kedvelik a filmek és a sorozatok mellett:

Mindamellett, hogy a kalózkodás valóban nem szép dolog, egyben eléggé meg is osztja a véleményeket, mivel sokan vannak, akik egyfajta Robin Hood cselekedetnek gondolják ezt az egészet, ahol a gaz filmstúdiók zenei kiadók és játékkiadók zsebéből ki lehet húzni a pénzt azzal, hogy nem tesszük bele. Való igaz, hogy legjobban azok sírnak az így elmaradó bevételek miatt, akik egyébként százdollárosokkal gyújtanak rá, ugyanakkor abban is van némi igazság, hogy más munkáját lenyúlni nem szép dolog. Napestig lehetne vitatkozni, érvelni és ellenérvelni, minőségről és ennek értékéről beszélgetni, de valószínűleg akkor sem jutna konszenzusra a két tábor. Az biztos, hogy így is vannak filmek, melyek egyszerű ésszel szinte felfoghatatlan bevételeket hoznak, ugyanakkor vannak például olyan videojátékok, melyekért teljes árat kérnek, közben pedig minőségben és tartalomban ennek csak a töredékét érik. Annyi bizonyos, hogy baromi nehéz megtalálni az egyensúlyt az emberek pénztárcája és a szellemi termékek jogtulajdonosainak érdekei között. Amíg ez nincs meg (márpedig egy darabig még biztosan nem lesz), addig a fájlmegosztás működni fog, hiába csapnak le olykor-olykor egy Dotcom szintű emberkére.

Komolyabban érdekel az IT? Informatikai, infokommunikációs döntéshozóknak szóló híreinket és elemzéseinket itt találod.

Próbáld ki az Xbox Game Passt 300+ játék csak
300 Ft 3 hónapra!
(x)

Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.