Hirdetés

Kim Dotcom megmenekült az FBI-tól

|

Az új-zélandi bíróság nem adja át a titkosított HDD-k jelszavait Amerikának.

Hirdetés

Kim Dotcom nem is olyan túl régen hatalmas küzdelmet folytatott Amerikával a Megaupload miatt, azonban a két fél háborúja még nem ért véget. A legutóbbi csatát mindenesetre Dotcom nyerte meg, ugyanis az új-zélandi bíróság megtiltotta a helyi hatóságoknak, hogy bármilyen kódot átadjanak az amerikai FBI-nak, amivel belenézhetnének Dotcom korábban lefoglalt, titkosított merevlemezeinek a tartalmába. 

Minden bizonnyal ezzel nagyon bosszússá teszik Amerikát, főleg, hogy továbbra is próbálják elérni a volt Megaupload alapítójának a kiadatását. Az új-zélandiak már évek óta keresték a jelszavakat Dotcom titkosított merevlemezeihez, amelyeket Dotcom birtokán, az első rajtaütéskor foglaltak le. Akkor azzal vádolták őt meg, hogy illegális megosztást és jogsértést hirdet a Megauploadon keresztül. 

Dotcom végül a helyiekkel együttműködött a jelszavak ügyében, de az amerikaiakkal nem akarta megosztani azokat. A Megaupload bukása után egyébként nem sokkal az útjára indult a Mega, amely egy ingyenes, titkosított felhő-alapú tárhely, mindenféle kérdések nélkül.  

Hirdetés
Ügyfélszolgálati változás!
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://pcworld.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.