Hirdetés

Lehallgatás miatt perlik a Google-t



|

Zöld utat kapott a Gmail kulcsszavas profilozásán felháborodottak eljárása.

Hirdetés

A főként Apple-Samsung háború kapcsán ismert Lucy Koh bírónő az Ars Technika beszámolója alapján kellemetlen hírrel szolgált a ma 15 éves Google számára, ugyanis pénteki döntésével zöld utat adott a Gmail kulcsszavas profilázását felháborítónak tartók egyesült államokbeli bírósági eljárásának. A funkcionalitást a relevánsabb hirdetések megjelenítése érdekében vezette be a vállalat.

Hirdetés


A felperesek állítása szerint a keresőcég kaliforniai és államközi lehallgatási törvényeket sértett azzal, hogy a levelezőrendszere automatizált módon „átolvassa” az összes olyan e-mailt, amelyet nem Gmailt használva küldtek gmailes címre.


A vállalat azzal próbálta kivenni a szelet a vitorlájukból, hogy egyrészt a rendszerükbe levelet küldők hallgatólagosan elfogadták a felhasználási feltételeiket, másrészt technikai szempontból is vitatták az ellenük bevetni kívánt ősi – az internet terjedését megelőző – törvények alkalmazhatóságát, harmadrészt pedig az ügyvédek szerint magától értetődő módon el kell fogadni, hogy ez az üzlet szimplán így működik.


A bírónő szerint az ÁSZF-es védekezés nem állja meg a helyét, ugyanis a nem Gmailt használóktól nem várható el a rendszer feltételeinek hallgatólagos ismerete és megértése, másrészt a szolgáltatás alapvető működéséhez nem feltétlenül szükséges a levelekben való kulcsszóvadászat, amely kérdéseket vet fel az „így működik az üzlet” érvelés külső forrásból származó levelekre való alkalmazhatóságával szemben.


Ettől függetlenül a Google elért néhány kisebb sikert, a felperesek által felhozott egyes törvénysértési vádak nem képezhetik részét a jövőben induló pernek.


(A kép forrása: Cairo / Flickr)

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.